Virágzó vidékünk

Húsvét az Őrségi Nemzeti Parkban

A húsvéti hosszú hét végén gazdag programokkal várnak minden érdeklődőt az Őrségi Nemzeti Parkban.

Pityerszeri Húsvétváró

Az egykori őrállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki lakóházaikból és gazdasági épületeikből álló házcsoportjaikat, melyek a szereket alkotják. Szalafő
faluképi szempontból is védett község, az Őrség talán legtöbb népi értékét őrző települése. E többszázadnyi hagyományokat őrző településszerkezet megőrzésére és bemutatására jött létre Pityerszeren az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol három helyben megőrzött porta épületei kerülnek bemutatásra, szemléletesen példázva lakóik hagyományos életmódját és kulturális örökségét.

IMG_6092

A múzeum területén színvonalas Szatócsbolt működik, valamint a széles gasztronómiai kínálattal rendelkező Pityerszeri Csárda házias, hideg-meleg ételekkel várja a vendégeket.

Program:
10:00-16:00
– Helyi termelők és kézművesek kirakodó vására
– Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes bemutatása szakvezetéssel
(Indulás minden egész órakor a Szatócsbolttól.)
– Népi játszóház a nagy pajtában
10:00 Húsvéti túra az eurázsiai vadlovakhoz
11:00-tól Tojáskereső játék gyerekeknek
11:00 Húsvéti kemencés kalácssütés
14:00 Hagyományos tökmagolajütés bemutató

További programok:
március 27.: “Kincskereső játék” 11:00-15:00
március 28.: Népi játszóház 11:00-15:00

Galéria

Lápok Háza

Az új fejlesztésnek köszönhetően az érdeklődők bejelentkezést követően, interaktív módon tanulmányozhatják a lápok mibenlétét, növény- és állatvilágát, a lápok és az ember kapcsolatát, a természetvédelmi szakemberek lápok védelme érdekében végzett munkáját. Megismerkedhetnek a lápokhoz kötődő legendákkal, versekkel és a láp hangjaival is. Az Őrség lápjait egy 18 perces kisfilm mutatja be. Az iskolás csoportok foglalkozásait szabadtéri tanterem, oktatóeszközök és láp-megfigyelő kunyhó segíti, a kicsik számára játszóeszközök készültek. A Nemzeti Park értékeinek feltárásához a Lápok Háza kutatószoba biztosításával járul hozzá, udvarán pedig kutató- és szabadidős táborok rendezésére alkalmas helyszínt alakítottak ki.

IMG_7743

További információ az Őrségi Nemzeti Park oldalán.

Olvasói sztorik