A Körös-Maros Nemzeti Parkban márciusban már csodájára járhattak az érdeklődők a ligeti csillagvirág virágzásának. Mostanra az elvirágzott, helyette megjelentek az odvas keltikék fehér és lila színű virágai.
És persze nem feltételen szükséges az ártéri erdőket felkeresni, hiszen az országutak mentén a fák alatt is nagy számban virít az odvas keltike. Sarkad-Gyula, a Békéscsaba-Doboz illetve a Sarkad-Doboz közötti közút mentén is szép számmal látható. Most van teljes virágzásban, de ez már csak néhány napig tart, így érdemes igyekezni, ha látni szeretnénk.
![Tömegesen virágzik az odvas keltike a Körös-Maros Nemzeti Parkban 2](http://sokszinuvidek.24.hu/app/uploads/sites/11/2016/04/phpthumb_cache_src28046e38837105903bfd21c32498e45a_par988ef067f406e2bc39e11a1d4cc292c6_dat1369080120.jpeg)
A keltikék kertbe is ültethetők, gondozást alig igényelnek, és termésérlelés után szerényen visszahúzódnak, várva a következő tavaszt!
Gumójának fogyasztásával ne kísérletezzünk, mert, ahogy mondják, „ha sokat iszol, akkor ront, s ahogy meggyógyítja, úgy meg is állíthatja a szüvedet.”.
Egy kis madárcsicsergős keltike
A vadvirágok kedvelőinek további jó hírünk van: bújik már a salátaboglárka, a bogláros szellőrózsa és a széleslevelű salamonpecsét. Aki pedig a tavaszi héricset szeretné megcsodálni, azokat Héricses dombra várják.