Virágzó vidékünk

Hamarosan bemutatkozik a veszprémi vörös vari bébi

Kedvenc időtöltése a pihenés és a napozás, üvöltése messzire elhallatszik.

A Veszprémi Állatkert vörös vari tenyészpárja ismét szaporulattal örvendeztette meg az állatkertészeket – közölték Facebook-oldalukon. Pákó és Frutti a nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretein belül érkezett Veszprémbe. Rendszeresen születnek utódaik, 2015-ben egy ikerpár jött a világra, május elején pedig egy hím vörös vari született, aki már most olyan ügyesen mozog a fák ágain, mint a felnőttek. A szülők nagy tapasztalattal és hozzáértéssel gondozzák kicsinyüket, hiszen az elmúlt évek során számos utódot neveltek fel együtt, melyek közül több is más állatkertek állományát bővíti.

A vörös varik egyébként nyugodt állatok, etetésük igazi élmény:

Amit a vörös variról tudni érdemes

A vörös varik Madagaszkár szigetének lakói, jellegzetes rozsdavörös szőr borítja testük nagy részét, míg arcuk, végtagjuk, hasuk és farkuk fekete, fejük hátsó részén pedig fehér folt található. Testhossza 50-60 cm, farkának hossza 65 cm. Tömege 3,2 kg és 4,5 kg között változik. Kisebb-nagyobb családokban élnek, melyekben a vezető szerepet a legmagasabb rangú nőstény tölti be. Főként gyümölcsökkel, nektárral és pollennel táplálkoznak, táplálkozási szokásaik miatt fontos szerepet játszanak számos keményfa-fajta beporzásában. Kedvenc nappali időtöltésük a pihenés és a napozás. Illatanyagokkal és különféle hangokkal kommunikálnak, üvöltésük messzire elhallatszik.

A kis varit hamarosan az Állatkert Fejes-völgyi területén lévő külső kifutóban tekinthetik meg a látogatók.

Fotó: Facebook/Veszprémi Állatkert

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik