Virágzó vidékünk

Kalákában építették újjá a bölöni Büdösfürdőt

A falubéliek biztosították az önkénteseknek a szállást és az ellátást.

A háromszéki Bölönben kalákáztak idén a székelyföldi fürdőépítők. A magyarországi Ars Topia Alapítvány által gondozott Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákamozgalom tagjai a napokban a bölöni Büdösfürdőt „öltöztették új köntösbe” – írta a kronika.ro.

büdös1

Az Ars Topia felhívására a terveket magyarországi tájépítészek, egyetemi hallgatók készítették, a munkát is ők szervezték meg. A kivitelezésbe a helyieket is bevonták, a falubéliek pedig biztosították az önkénteseknek a szállást és az ellátást.

Büdösfürdő a falutól két kilométer távolságra van, kénes vizét már a 19. században gyógyításra használták, több orvos próbálta népszerűsíteni és gyógyászati célokra felhasználni, a közeli forrás édes-kénes vizét két éve a Borvizek útja program részeként megnyílt kezelőközpontba is bevezették.

A székelyföldi kalákamozgalom tizenöt évvel ezelőtt indult, tíz évig Hargita megyében, hatodik éve Kovászna megyében is újítanak fel egykor gyógyerejükről híres, de azóta feledésbe merült vagy lepusztult népi fürdőket.

büdös3

Több fürdőt korábban újítottak fel

Háromszéken a Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka program keretében 2011-ben elsőként Oltszemen a sütei borvízforrást, 2012-ben Csernátonban a Malom- és Csókásferedőt, majd a kisbaconi fürdőt építették ki kalákában, két évvel ezelőtt Zalánpatakon alakítottak ki népi feredőt, majd tavaly Bálványoson az Apor lányok feredője újult meg az önkéntes munka nyomán – írja a kronika.ro.

Fotók: Demeter Zoltán

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik