Virágzó vidékünk

Trópusi tengerpartot építenek Hajdúszoboszlón

Tahiti hangulatban pihenhetnek majd a vendégek.
Korábban a témában:

Igazi tengerparti hangulatot varázsolnak Hajdúszoboszlóra a tervek szerint. A beruházást jövőre kezdik, és várhatóan 2018 nyarára készül el. A fejlesztés a csónakázó tó északi részén valósul meg, és a tervek szerint ezer főt befogadására lesz alkalmas.

hajdu3

A Hungarospa menedzsmetjének előterjesztésében a trópusi hangulatot árasztó Tahiti Beach bemutatott vázlatterveit elfogadta Hajdúszoboszló Város  Önkormányzata, és felhatalmazta a fürdőt az engedélyezési és kiviteli tervek kidolgozására – olvasható Czeglédi Gyula, a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. vezérigazgatójának weboldalán.

hajdu2

Ennek a fejlesztésnek a végső formája több éves előkészítés után alakult ki. Eredetileg csak a tengerparti hangulatot szerettük volna továbbvinni, később már ennek egy eredeti, látványos formáját szerettük volna megvalósítani. A konkrét ötlet fő tervezőnk, Varga Sándor fejéből pattant ki, aki az elmúlt 20 évben nagyon sok koncepció kidolgozásával segítette munkánkat – nyilatkozta a vezérigazgató.

A fejlesztés költségbecslése megközelíti az egymilliárd forintot.

Fotók: A Tahiti Beach látványtervei – czegledigyula.com

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.