Virágzó vidékünk

55 köbméter homokból készült el Kossuth Lajos szobra

Csodájára járnak a tinnyei homokszobornak nemcsak a környék településeiről, hanem az ország több pontjáról is.

A Pest megyei Tinnye minden év augusztus 20-án valamilyen attrakcióval készül az ünnepre. Idén Kossuth Lajost formázták meg homokból Monostori Ferenc szobrász. A művész és a község tervei között szerepel egy Nemzetközi Homokszobor Fesztivál létrehozása is – írja a kemma.hu.

Kossuth Lakos szobra 55 köbméter homokból készült el, négy méter magas és nyolcvan tonnát nyom. A településen tavaly döntöttek úgy, hogy minden évben egy monumentális homokszoborral kápráztatják el az érdeklődőket. Tavaly Szent István arca volt látható, de a mostani Kossuth szobor kétszer akkora, mint az előző évi alkotás – írja a lap.

Fotó: piliscentrum.hu
Fotó: piliscentrum.hu

A művész elárulta, hogy a szélsőséges időjárás sem mindig kedvezett nekik:

Az időjárás megtréfált bennünket egy párszor. Amikor befejeztem a szobrot, akkor jött egy irtózatosan nagy, erős vihar és levitte a fél fejét Kossuthnak. Akkor azt helyre kellett állítani.

A szobor a tervek szerint januárig biztosan állni fog, a fagyok azonban nagy kárt tehetnek benne. Ha a januári, februári fagyok bejönnek, akkor széteshet, de addig mindenféleképpen megpróbálják megőrizni és megóvni.

Az előző évben készített Szent István homokszobor idén februárig állt ellent az időjárás viszontagságainak.

Címfotó forrása: giphy.com

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik