Népszerű a víz alatti világ a Tisza-tavi Ökocentrumban

Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízű akváriumrendszere nagyon népszerű.
Kapcsolódó cikkek

November első napjaiig több mint kétszázezer látogatója volt idén a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumnak, ahol újabb fejlesztések várhatók.  Ma már nemcsak magyar, hanem szlovák, lengyel és német turisták is növekvő számban keresik fel a létesítményt.

Fotó: MTVA – Oláh Tibor

Kiss János, a Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta:

immár másodjára teljesítették azt az uniós elvárást, hogy a látogatottság a fenntartási időszak tíz évének valamelyikében érje el a 200 ezret. Hozzátette, hogy a vendégszám a 2012-es nyitás óta folyamatosan nőtt. Az első évi 155 ezerről 2013-ban 168 ezerre, 2014-ben 182 ezerre emelkedett, 2015-ben pedig már 210 ezer volt.

A poroszlói ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be. A víz alatti világ minél élethűbb bemutatását egy hét méter hosszú, 4,5 tonna súlyú víz alatti alagút is segíti, ahol a halak a látogatók feje fölött úsznak el.

Az akváriumban található hazánk legkisebb hala, melyről ITT OLVASHATSZ. Ugyancsak a látnivalók közé tartozik az egykoron a magyar folyókban is élt legnagyobb halfaj. Korábban ITT ÍRTUNK  erről.

Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízű akváriumrendszerén kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros, szabadidőparkként funkcionáló tóparti kert közepén található.

Poroszló önkormányzata további fejlesztéseket tervez, a Széchenyi 2020 program keretében egy több mint 900 négyzetméteres új akváriumrendszer és bemutatók megépítésére pályáznak, ami hozzájárulhat a Tisza-tó és Poroszló turisztikai vonzerejének további növeléséhez.

Kapcsolódó cikk: Töretlen népszerűségnek örvend a Tisza-tavi Ökocentrum

Címfotó: MTI