Virágzó vidékünk

Két nógrádi faluban kevesebben laknak, mint ahány ház van

A két település festői környezetben, a világörökségi Hollókő közelében fekszik.

A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott, Magyarország közigazgatási helynévkönyve 2016 című kiadványban – mely 2016. január 1-jei állapotokat tartalmaznak – két érdekes adatra lett figyelmes a 3100.hu.

A portál „kiszúrta”, hogy a Nógrád megyei települések közül kettőben kevesebb a lakók száma a házakénál, külön érdekesség pedig az, hogy ezek a falvak a világörökségi Hollókő közelében találhatók.

Cserhátszentiván - Fotó: cserhatszentivan.hu
Cserhátszentiván – Fotó: cserhatszentivan.hu

Cserhátszentiván 115 lakosára 128, Garáb 50 lakójára 59 lakás jut.

Az eledofalvak.hu 2016. májusi, helyszíni információi szerint Garábon már csak 41 lakos él.

Két másik nógrádi falu is „értékhatárt” súrol: Kisecseten eggyel több a lakosok száma (146), mint a lakásoké (145), míg Pusztaberkiben 124 lakosra jut 120 lakás – írta a 3100.hu.

Címfotó: Garábi utcarészlet – Wikipedia

Ha december, akkor adventi vásár! A világ sehol nem hangulatosabb, mandula- és forralt bor illatúbb ilyenkor, mint Németországban, és ott is a karácsony fővárosának nevezett bajor városkában, Rothenburg ob der Tauberben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!