Rekord mennyiségű hal került 2016-ban a Balatonba

2016-ban összesen 126 fuvarral, 10 434 km-t megtéve, 37 helyszínen végezték a haltelepítéseket.
Kapcsolódó cikkek

A balatoni haltelepítésekről ebben az évben többször beszámoltunk. Pontyok és süllők tóba engedéséről is írtunk, de nem feledkeztünk meg a látott hal tihanyi ünnepéről sem.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az év végéhez közeledve weboldalán közzétette éves haltelepítési eredményeit, melyek rekordokat döntöttek.

Az összesítés szerint a legfontosabb horgászhalból, a pontyból 376 703 kg-ot telepítettek a tóba, melyek két- és háromnyaras korúak voltak. Az éves kötelezettségük 300 000 kg, így láthatóan jelentősen túlteljesítettlék a halgazdálkodási tervünkben szereplő vállalást.

Fotó: Wikimedia Commons
Fotó: Wikimedia Commons

Ugyancsak túlteljesítés történt a csukák esetében is. Előnevelt csukából 260 000 db került a Balatonba, ez 10 000 darabbal több az éves kötelezettségüknél.

Süllőből isis terven felül telepítettek: összesen 7 191 kg egynyaras korút helyeztek a magyar tengerbe. Ebből a fajból 6 000 kg volt az éves kötelezettség.

Fotó: balatonihal.hu

A három fő halfajon kívül telepítette 1 000 kg compót – melyből a kötelezettség 200 kg -, 60 000 db előnevelt harcsát és 2000 db egynyaras balint, utóbbival túlteljesítve az 1500 db „egyéb őshonos ragadozó” kategóriájú kötelezettséget.

A tavaly indult menyhal újrahonosítási programot idén is folytatták 1000 db előnevelt és 400 db egynyaras példánnyal.

Címfotó: Facebook/Balatonihal