Természetjárók, figyelem: ne nyúljunk az árvának tűnő állatokhoz!

A Budakeszi Vadaspark arra kéri a természetjárókat, hogy ne bolygassák a természet rendjét, és ne nyúljanak az elárvultnak hitt, a vadonban magukra hagyott kisállatokhoz. A túlzó, félreértelmezett gondoskodás ugyanis könnyen tragédiához vezethet.
Kapcsolódó cikkek

A tavasz beköszöntével és a természet újjászületésével az „erdei bölcsődék” is egyre népesebbé válnak, így túrázás, kirándulás során mind gyakrabban lehet találkozni a vadonban például őzgidákkal, rigófiókákkal vagy épp kis vadmalacokkal. A Budakeszi Vadaspark munkatársainál épp a napokban adtak le 5 darab, az erdőben talált kis vadmalacot, melyek közül hármat jelenleg is a vadasparki munkatársak szoptatnak, nevelgetnek, míg kettőt a Szigethalmi Vadaspark és Állatsimogató fogadott be.

 Azonban az avatatlan szem számára „árvának” vagy „magukra hagyottnak” tűnő kisállatok a legtöbbször nem szorulnak segítségre, sőt, beavatkozásunk könnyen az állat pusztulásához vezethet.

 Bármennyire is úgy tűnhet, hogy emberi segítségre szorulnak ezek az állatok, álljunk ellen a kísértésnek! A vadállatkölyköknek az anyjuk nélkül csekély esélyük van az életben maradásra. Az emberek által, „cumisüvegből” felnevelt apróságokat ráadásul nagyon nehéz visszavadítani, így a természetbe való, biztonságos visszaszoktatásuk is majdhogynem lehetetlen. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy ne nyúljanak ezekhez az állatokhoz!

 – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, a Budakeszi Vadaspark gondozója.

Ha teljes bizonyossággal meggyőződtünk arról, hogy az állatot esetleg valóban magára hagyta az anyja (3-4 óra múlva visszamentünk és még mindig ott találtuk, esetleg egy nagyobb testű, még csupasz, vagy fehér pehelytollas, járni és repülni nem képes fiókát találtunk), akkor az illetékes nemzeti parktól, a legközelebbi állatkerttől vagy állatvédelmi szervezetektől kérhetünk szakmai segítséget.