Virágzó vidékünk

Nincsen annál szerencsésebb élet, ha a kislány juhászlegényt szeret

Kitárta a tavasz a tájházak kapuit.

A Magyarországi Tájházak Szövetsége a Tájházak napja programsorozatot először 2013-ban rendeztek meg azzal a céllal, hogy a színes programokat kínáló tájházak a figyelem középpontjába kerüljenek. Az idei rendezvénysorozat nyitó eseményére Boldogon került sor.

Április 22-én, szombaton a Heves megyei településen a falu apraja-nagyja tánccal és muzsikával, kézműves foglalkozásokkal és híres süteményükkel, a boldogi nagyrózsával, valamint lakodalmas kaláccsal várta a látogatókat. A boldogiak napjainkban is ápolják hagyományaikat, büszkék gyönyörű öltözetükre, tájházuk leggazdagabb gyűjteménye is a viselet kiállítás.

Így őrzik a hagyományokat

Hasonló programokra került sor az ország félszáz tájházában: hétpróbával, hagyományőrző programokkal, kirakodó vásárral, Szent György napi szokások felelevenítésével, az adott településre jellemző – leginkább kemencékben sült finomságokkal fogadták a jelképes tavaszi kapunyitásra érkező vendégeket. Mesterség bemutatókon olyan ma már ritkaságnak számító tevékenységeket lehetett megismerni, kipróbálni, mint a tutyi kötést, a berliner kendő készítését, a cirokseprű varrását vagy akár a szappanfőzést.

A Szent György napi állatkihajtást többek is felidézték: a szeged környéki pásztorok életmódjának megelevenítésével a szegedi Napsugaras Tájházban kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy „nincsen annál szerencsésebb élet, ha a kislány juhászlegényt szeret.”

Az alföldi tájházakban és Ócsán birkanyírásra is sor került, de különböző gyapjúval kapcsolatos tevékenységek – gyapjúfestés növényekkel, szövés parasztszövőszéken, ismerkedés a rokkával – várták az érdeklődőket.

Ébredő természet

Több helyütt palántavásárral, virágmagok vetésével, virágkoszorúk kötésével próbálták a természet ébredését előremozdítani, Biharkeresztesen pedig a tájház névadó növényének, a csicsókának a népszerűsítésének szentelték a napot. Nagyrábén a juh és kecsketej mellett lehetett kóstolni bivalytejet is. Ott a tejfeldolgozás minden eszközét és módját megismerhették a betérők. A Föld Napjához több tájház is csatlakozott: Bogyiszlón a Kasztói-őstölgyesbe, illetve az orchideás erdőbe tehettek egy sétát az oda látogatók, míg Bátaszéken a 2016 Európai év fájánál, a bátaszéki molyos tölgynél tartottak pikniket.

A tájházak tavaszi kapunyitása alkalmat kínált arra, hogy további tavaszi, nyári programajánlatunkra, eseményeinkre is felhívják a leendő látogatók figyelmét. Bíznak abban, hogy a Tájházak napján megélt élmények arra ösztönzik vendégeket, hogy az év többi napján is betérjenek az útjukba eső tájházakba – olvasható a Tájházszövetség közleményében.

Fotók: Magyarországi Tájházak Szövetsége

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik