Kincsnek tekintik a gyógyvizet Berekfürdőn

25 éves önállóságát ünnepli a nagykunsági település.
Kapcsolódó cikkek

Többhetes rendezvénysorozattal készül a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Berekfürdő a huszonöt éves önállóságának megünneplésére. A huszonötödik évfordulón fát ültetnek, kerékpártúrát és horgászversenyt rendeznek, majd július elsején, az ünnepi önkormányzati ülés után civil szervezetek, hagyományőrző csoportok mutatkoznak be. A programok a nyár végéig tartanak.

Fotó: MTI

Az egykor Karcaghoz tartozó települést 1992 júliusában nyilvánította önállóvá Göncz Árpád köztársasági elnök. A különválást népi kezdeményezésre indították, az 1991 őszén megtartott népszavazáson az 1041 voksoló 93,7 százaléka egyetértett az önállósulási törekvéssel.

Az emberek elsősorban a meglévő “gyógyvízkincs” jobb kihasználását várták az önállóságtól, és nem csalatkoztak e reményükben. Az elmúlt huszonöt évben mintegy 3 milliárd forint értékű gyógy-idegenforgalmi fejlesztés valósult meg, közte a nagykunsági település fürdőjének korszerűsítése. A létesítmény évek óta nyereséges, tavaly a látogatók száma meghaladta a 300 ezret.

Fotó: MTI

A szállodák és panziók mellett száznál több magánházban kialakított szálláson is várják a fürdővendégeket Berekfürdőn. A kisebb-nagyobb fogadók révén évente már 130 ezer vendégéjszakát könyvelhetnek el, és a több mint 1200 lakos mintegy 60 százaléka részesedik közvetlen vagy közvetett módon az idegenforgalom bevételeiből.

A helyiek sajátos turistacsalogató vonzerőként változatlanul szeretnék megőrizni a Berekfürdőn tapasztalható csendet, nyugalmat és természetközeliséget – írta az MTI.

Aki még nem járt ezen a gyönyörű alföldi településen és a fürdőben, az bizonyára kedvet kap egy látogatáshoz, ha megnézi az AirPhoto – Kovács Krisztián videóját, mely igazán vendégcsalogatóra sikerült:

Kiemelt kép: MTI