Virágzó vidékünk

Feketefarkú prérikutyák bújtak elő a föld alól Szegeden

Tavaly érkeztek, idén már gyarapodtak. Öt utódot számoltak össze.

Feketefarkú prérikutyák születtek a Szegedi Vadasparkban. A jövevényeket már a látogatók is megfigyelhetik a rágcsálók kanadai kúszósülökkel közös kifutójában – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t.

Békésen megférnek a kúszósüllőkkel

Tavaly épült meg a kanadai kúszósülök és a feketefarkú prérikutyák közös kifutója, amely az első kifejezetten észak-amerikai bemutató a szegedi állatkertben. A két rágcsálófaj azóta is szépen megfér egymás mellett, felosztva a kifutót: a prérikutyák a talajon és a föld alatt, míg a kúszósülök inkább a kisebb fákon, fatörzseken tartózkodnak.

Egy hollandiai és egy osztrák állatkertből érkező egyedekből összeállt prérikutya-kolónia eltöltötte első telét a Szegedi Vadasparkban, és az egymás után felbukkanó kölykök azt is bizonyítják, megszokták új helyüket. A gondozók eddig összesen öt kis prérikutyakölyköt számoltak meg a kifutóban, ahogy elhagyták szülőüregüket. A kölyköket a látogatók főként délután figyelhetik meg, amint együtt falatoznak az idősebbekkel.

Amit a feketefarkú prérikutyáról tudni érdemes

A feketefarkú, vagy társas prérikutya Észak-Amerika középső részének nagy kiterjedésű füves pusztáin él, akár több ezer fős, sőt milliós létszámú kiterjedt kolóniákat alkotva. Táplálékát elsősorban fűfélék, magok jelentik, az állatkertben kapnak még répát és különféle zöldségeket is. 35-40 centi hosszú teste negyedakkora farokban végződik, melynek vége nevéhez híven fekete színű, a kifejlett példányok tömege egy-másfél kiló is lehet. Táplálkozás közben a csapat néhány tagja őrszemként figyeli a közelgő ragadozókat és veszély esetén kutyaugatásra hasonlító hanggal figyelmezteti társait.

Fotók: Endrédi Lajos – zooszeged.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik