Virágzó vidékünk

Kápolna lett az egykori kocsmából Csévharaszton

Felavatták a helyi plébánia közösségi házát is.

A 13. Váci Egyházmegyei Találkozót június 24-én rendezték meg a Pest megyei Csévharaszton. A faluban élő hívőknek különleges jelentőségű volt az esemény, hiszen Beer Miklós váci megyés püspök egy kocsmából kialakított kápolnát és annak harangját szentelte fel a program során, valamint a Csévharaszti Szentháromság Plébánia közösségi házának avatásán megáldotta az új épületet.

Korábban erről is írtunk:

Fűzfavesszőből építettek kápolnát az erdő közepén
A Mária-út zarándokai az árnyas fák alatt pihenhetnek és a kápolnában imádkozhatnak.

A csévharaszti rendezvényről az MTI fotóriportere készített felvételeket.

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Kiemelt kép: MTI – Koszticsák Szilárd

Olvasói sztorik