Virágzó vidékünk

Középkori hangulat a visegrádi palotajátékokon

Középkori hangulat a visegrádi palotajátékokon

A háromnapos rendezvényen több mint 100 program várta a látogatókat.

A július 7-9. között immár 33. alkalommal megrendezett Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok keretét idén is a nemzetközi lovagitorna-bemutatók jelentették, amelyeken Európa legjobb hagyományőrző csoportjai adtak elő csatajeleneteket, lovas és gyalogos küzdelmeket, de tartottak solymász- és íjászbemutatókat is. A programok között ezen kívül szerepeltek régizenei koncertek, középkori táncbemutatók és komédiás előadások is.

Történelmi emlékezés

Magyarország legnagyobb hagyományőrző rendezvénye történelmi eseményt idéz fel: Károly Róbert 1335-ben királytalálkozóra hívta a cseh és a lengyel uralkodót, és a találkozó részeként ünnepséget tartottak a vendégek és kíséretük tiszteletére.

Idén a fesztiválhoz kapcsolódva több kiállítás is nyílt. Egyebek mellett ólomkatonák segítségével idézték meg játékosan a múltat, különleges, multimédiás eszközökkel mutatták be a középkori várakat.

A programok keretében egyebek között bemutatták a középkori seborvoslást is.

Fotók: MTI

Olvasói sztorik