Megválasztják 2017 legszebb magyar tanyáját

12 tanya közül az egyik elnyeri a közönségdíjat.
Kapcsolódó cikkek

A Földművelésügyi Minisztérium idén először hirdette meg “Az Év Tanyája” díjat. A díjjal szeretnék magas szintű elismerésben részesíteni azt a tanyatulajdonost, aki mind a természeti, mind az épített és táji környezetbe illeszkedő tanyát tart fent jó mintául szolgálva más tanyák számára – tájékoztatott a szaktárca.

Földi mennyországot kínálnak a magyar tanyák
A mindennapok rohanása után idilli környezetben pihenhet a megfáradt vándor.

A meghirdetett díj mellett közönségdíjat is átadnak a pályázatokat benyújtó tanyagazdák egyikének. A közönségdíjat a Hermann Ottó Intézet Facebook-oldalán meghirdetett 12 “döntős” közül a szavazás lezárásáig  legtöbb szavazatot begyűjtő tanyagazda kapja meg.

Szavazni 2017. november 5-ig lehet IDE KATTINTVA lehet.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Ilyen volt, ilyen lett: felújított balatonhenyei lakóépület az Év háza 2017-ben
Dénes György építész vehette át hétfőn egy tervei alapján felújított balatonhenyei lakóépületért az Év háza díjat.

Kiemelt kép: gedeonfarm.com