Virágzó vidékünk

Van, ahol már mutatja magát az első vadvirág

Ez a legkorábban nyíló vadvirág hazánkban.

Amikor az ország nagy részén még borongós, téli idő uralkodik, a nagyharsányi Szársomlyó-hegyen már kibújik legkorábban nyíló virágunk, a magyar kikerics. A sajátos mezoklímának köszönhetően akár decemberben is szirmot bonthat, de januárban vagy februárban már biztosan találkozhatnak vele a túrázók.

Fotó: Wikimedia Commons

A Szársomlyó mindössze 3,5 kilométer hosszú és 442 méter magas, a Villányi-hegység legmagasabb pontja. Mivel a hegy a földközi-tengeri, enyhe, párás légtömegek elsődleges érkezési területén fekszik, a mediterrán hatások – főleg a téli félév alatt – az ország többi részéhez képest a legerősebben érvényesülhetnek, növényvilága így egyedülálló az országban. Különleges mikroklímájának köszönhetően 75 védett növény otthona, ezek egyike a fokozottan védett magyar kikerics, mely csak itt található.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett túrák résztvevői a ritka növény mellett a Szársomlyó növénytani, állattani, kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik.

Csokorba gyűjtött 10 vadvirág – Te melyiket választanád?
A hazánkban fellelhető vadvirágok önmagukban is szépek, együtt pedig a csodaszép kategóriába tartoznak.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik