Virágzó vidékünk

Romantikus hegyi tó a Bükk ölelésében

Romantikus hegyi tó a Bükk ölelésében

A történelem emlékeit őrző apátsági templom is egyedi látványosság.

Bélapátfalva a Bükk-hegység egyik vonzó kisvárosa: a vadregényes tájjal körbeölelt település az Eger-patak folyásának felső részén kialakult medence peremén terül el az erdőhatár és a vízjárta patakvölgyek közötti sávban, 311 méter magasságban a tengerszint felett, a magyar sziklaparadicsomnak is nevezett 816 m magas Bél-kő nyugati lábánál. A város határában fut a Recska-patak.

A Bél-kő lábánál, a Háromkút forrás mellett található Magyarország egyedüli épségben megmaradt román stílusú ciszterci apátsági temploma, amely 1232-ben épült. A monostor, amely a templom mellett állt, már korábban megépült. A temploma nemzetközileg is elismert műemléki és történeti nevezetesség, mely sok turistát vonz.

Ha pedig a kirándulók Bélapátfalvára érkeznek, biztosan nem hagyják ki a Bükk alighanem legromantikusabb tavát, az erdőkkel körülvett hegyi Lak-völgyi tavat, mely igazi felüdülést jelent a megfáradt vándornak. A horgászásra és strandolásra is alkalmas tó körül kijelölt tűzrakó helyek invitálnak bográcsozásra, s néhány percnyi séta után már kortyolhatunk is a Lóczi-forrás kristálytiszta vizéből.

Szinok Gábor foróriporter a napokban ezt a gyönyörű környezetet örökítette meg felvételein.

Kiemelt kép: Szinok Gábor

Olvasói sztorik