A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézete Tihanynál egy hajóról vett mintát a tóból, és megállapította: kiváló a magyar tenger vízminősége – írta a Sonline.
A legfontosabb mutató a klorofill tartalom, Tihanynál 2,2 mikrogramm volt literenként, Keszthelynél pedig 6,6 mikrogramm, ami nagyon jó érték
– mondta a portálnak G. Tóth László, a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének igazgatója.
Ez az érték legalább hat-hétszer kevesebb, mint a 70-80-as években volt, a klorofilltartalmat elsősorban kovamoszatok és zöld algák teszik ki.
Vizsgáltuk a víz átlátszóságát is, 40-90 centi mögött mozgott. A PH tartalom 8,6 volt, enyhén lúgos a Balaton, minden érték rendbe van
– jegyezte meg a szakember.
KIemelt kép: MTI/Varga György