Elkészült a Mátra új libegője

A Mátra új turisztikai látványosságát a próbaüzem után, a jövő év tavaszán adják át a közönségnek.
Kapcsolódó cikkek

Több mint 100 millió forintos fejlesztéssel elkészült a Sástó és az Oxygén Adrenalin Park közötti libegő. A Mátra új turisztikai látványosságát a próbaüzem után, a jövő év tavaszán adják át a közönségnek, írja a turizmus.com.

A lap arról tájékoztat, hogy a libegővel Magyarország legnagyobb hegyvidéki tavától, a Sástótól a több mint ötszáz méter magasságban levő Oxygén Adrenalin Parkig juthatnak el az érdeklődők. A közel fél kilométeres távolságot alig tíz perc alatt tehetik majd meg a vendégek a kifeszített drótkötélpályán a kétszemélyes üléseken.

Fotó: Facebook / Oxygen Adrenalin Park

A munkát az előzetes engedélyek beszerzése után tavaly ősszel kezdték el, és a kivitelezést egy év alatt meg is valósították. Jelenleg a terheléses próbaüzemet végzik a szakemberek.

A libegő korábban sífelvonóként működött az Alpokban, valamennyi alkatrészét bevizsgálták, és az összes forgó, görgő részt felújították, illetve kicserélték. A vasszerkezetet átröntgenezték, valamint az anyagvizsgálók a drótkötelet is ellenőrizték.

A mostani fejlesztéstől a Mátrába érkező turisták számának további növekedését várják.

https://www.facebook.com/kalandparkmatra/videos/513531665795130/?__xts__[0]=68.ARBygT05WjIaO8dreS4ugosLKW_k91fT6jGw2DXUnf1NWSVeI7BUn7W1jp78sko8-M8cpx1-puY-ZJp9x4vaRyFwR6-cT8vwMc5I5eEVNiJmGQBeqTZWRV0Ww6NXQJXhJtM846uc_TbDrT5ByY4a8tzC5s9Noxkths4-vvVulnvIYtGEQSXXlf6oLmtntLiZJv7tUgTPvonVGYSXNMIcsDRzAAMby-dBLntcse4&__tn__=-R

Ahol a jó élet lakik: Mátraalján, falu szélén van egy csodás Mese Major
Mesébe illő történet, lélekemelő gondolatok a Mátrai Mese Major mindennapjairól.

Kiemelt kép: Facebook / Oxygen Adrenalin Park