Idén is közlekedik a Balaton fényvitorlása

Újévig mindenképpen marad a díszkivilágítás.
Kapcsolódó cikkek

A decemberi ünnepkörben – a 2017-es esztendő után – újra karácsonyi fényében pompázik esténként Nana, a Balaton fényvitorlása. A balatonfenyvesi Fenyves Yacht Club kikötőjében „állomásozó” yachtot 150 méternyi fényfüzérrel díszítették fel, és az négy adventi vasárnap 17-18 óra között adventi dalok kíséretében várja a kíváncsiskodókat a kikötőben.

Nem csupán álló helyzetében élvezhető a hajó – mondta a Sokszínű Vidék érdeklődésére Orth Tamás, a hajó kapitánya.

A Nana 11 méter hosszú, 3 méter széles, kétárbócos vitorlás, mely az egyik legnagyobb hajó a környéken, és egész évben üzemel. Decemberben hétköznapokon és az adventi vasárnapokon az esti program után is bármikor kibérelhető, akár cégeknek is.

Mint megtudtuk, újévig mindenképpen marad a díszkivilágítás, és amennyiben enyhe lesz a január, akkor is fényekkel díszítve rója majd a köröket a vitorlás.