Jégfolyosóval nyílik korcsolyapálya a siófoki kikötőnél

Igazi különlegességgel készült a téli szezonra a várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok. December 21-étől kezdve egészen február 17-éig jégpályává alakul a siófoki kikötő, egy ötven méter hosszú jégfolyosón pedig a fák között is lehet majd korcsolyázni. A Siófoki Jégkikötőben ingyenes rendezvények is várják a korcsolyázókat.
Kapcsolódó cikkek

Idén először változik a siófoki kikötő Jégkikötővé, amely a téli szünet kezdetére időzítve, december 21-én nyitja meg kapuit. A több mint 250 négyzetméteres, valódi jéggel borított korcsolyapályája egy ritkaságnak számító jégfolyosóval is kiegészül, így a kikötő fái között is lehet majd korcsolyázni.

A megnyitó napján bárki ingyen használhatja jégpályát, ahol egy kis karácsonyi ünnepséget is tartanak, a siófoki középiskolásoknak pedig sorversenyeket rendeznek. A város karácsonyi ajándékaként szintén ingyenes lesz a korcsolyázás december 24-én, hétfőn is.

A sportolási lehetőség és az egyedülálló kilátás mellett a Siófoki Jégkikötő több érdekes programot is kínál a látogatóknak.

MTI Fotó: Sóki Tamás

Januárban és februárban minden szombatra jut valamilyen rendezvény, ezek közül az első egy szilveszteri after parti lesz január 5-én. Utána egészen a zárásig családi, sport vagy zenés programok várják majd a látogatókat hétvégenként. Január 25-27. között például itt tartják meg a II. Farsangi Toros Partyt a Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesületének szervezésében, február 9-én – szintén a farsang jegyében – beöltözős, zenést jégkarnevált rendeznek, február 16-án pedig záróbulival búcsúzik az első Jégkikötő.

A Siófoki Jégkikötő december 21. és február 17. között minden nap, tehát karácsonykor és szilveszterkor is nyitva lesz. A pálya mellé gasztroárusok is kitelepülnek, így forralt bort és teát, illetve más finomságokat is lehet majd kapni, illetve korcsolyabérlésre és élezésre is lesz lehetőség.

A diákok januártól hétköznap 10 és 15 óra között ingyenesen korcsolyázhatnak, helyi lakosoknak pedig a lakcímkártya felmutatásával 50% kedvezményt biztosítanak a pálya használatából. Emellett kedvező árú bérletet is lehet váltani a több mint ötven napig nyitva tartó jégpályára.

Télen is várja vendégeit az első magyar luxusfalu
A területen már most várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház, és a társasházak.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás