Virágzó vidékünk

Leeresztették a Tisza-tavat

A tavaszi feltöltés kezdetéig a Tisza-tó téli vízszintje a Kisköre-felső vízmércén mért 610 centiméteren marad.

Befejeződött a Tisza-tó több héten át tartó téli vízszintjének beállítása, a több millió köbméter tömegű víz mozgatása környezetvédelmi és üzemeltetési karbantartási okokból két lépcsőben történt – közölte a mesterséges tavat üzemeltető Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke az MTI-vel.

Fotó: Szinok Gábor

Fejes Lőrinc tájékoztatása szerint először, december 2-ig, a Kisköre-felsőnél mért 725 centiméteres nyári szintről 560 centiméterre apasztották a vizet. Ez az átmeneti állapot a halak védelme érdekében egy hétig tartott, mintegy késztetve őket arra, hogy a téli hónapokra vermelésükhöz megfelelő búvóhelyet keressenek.

A tó relatív alacsony vízállás arra is lehetőséget adott, hogy a part menti létesítményeken tulajdonosaik elvégezzék a szükséges karbantartási, védelmi munkákat

– tette hozzá a szakember.

A második lépcsőben december 17-re állították be a tározótó immár végleges téli állapotát: visszatöltéssel 560 centiméterről 610 centiméterre emelték a vízszintet. A kialakult 50 centiméter vastag “vízpárna” még azoknak a halak biztosít védelmet, amelyek nem találtak megfelelő vermelő helyet.

A tavaszi feltöltés kezdetéig a Tisza-tó téli vízszintje a Kisköre-felső vízmércén mért 610 centiméteren marad, amelyet egy kialakuló és levonuló árhullám módosíthat

– mondta a szakaszmérnök.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Tisza-tó, a Kiskörei víztározó a Balaton után az ország második legnagyobb tava és egyben legnagyobb mesterséges tava a Tiszán. Területe 127 négyzetkilométer, amelyen mozaikosan váltakoznak a nyílt vízfelületek, szigetek, holtágak, sekély csatornák. Hossza 27 kilométer, átlagos mélysége 1,3 méter, és 43 négyzetkilométernyi sziget is található benne. 1973-ban építették meg a tiszai áradások szabályozására és az Alföld jobb vízellátására, feltöltése az 1990-es években fejeződött be. A téli vízszint beállítását minden évben elvégzik, a jégkárok, valamint a hirtelen áradások okozta veszélyek minimálisra csökkentéséért.

Népszerű a víz alatti világ a Tisza-tavi Ökocentrumban
Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízű akváriumrendszere nagyon népszerű.

Kiemelt kép: Szinok Gábor

Nagyjából 90 kilogrammos, ellipszis alakú, tud döntéseket hozni és alkalmas nyersanyagok, fémek kutatására, és földalatti bányák feltérképezésére is, mindezt víz alatti környezetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.