Fölényes győzelemmel a havasi cincér az év rovara 2019-ben

A havasi cincért választották meg a szavazók a 2019-es év rovarának, közölte blogján a Magyar Természettudományi Múzeum.

A közleményben emlékeztetnek, idén is három rovarfaj közül lehetett választani, a jelöltek mind közösségi jelentőségű fajok.

Mivel 2019-ben esedékes az élőhelyvédelmi irányelv alapján készülő országjelentés – amelyben a közösségi jelentőségű fajok és élőhelyek természetvédelmi helyzetéről és elterjedéséről kell beszámolni -, ezért a Magyar Rovartani Társaság úgy döntött, hogy ennek apropóján választja ki jelöltjeit az év rovara címre. Ennek értelmében a három jelölt a kis Apolló-lepke, a magyar tarsza és a havasi cincér volt.

Az online szavazást a havasi cincér óriási fölénnyel, 5680 szavazattal nyerte. A második magyar tarsza 1669, a harmadik kis Apolló-lepke 1322 voksot gyűjtött be.

Aki már látott havasi cincért, aligha téveszti össze más hazai bogárfajjal

Kirándulni tavasszal és nyár elején a legjobb. A bogarászoknál is ez a csúcsszezon: a legtöbb fajjal ekkor találkozhatunk hazánk tájain. Júliusban már nagy a hőség, és a bogarak száma a kánikula idején napról napra csökken. Magasabb hegységeink erdeit azonban mégis érdemes ilyenkor felkeresnünk – júliusban rajzik ugyanis Magyarország egyik legszebb bogara, a havasi cincér.

Ezt a rovart aligha lehet bármivel összetéveszteni, és az is könnyen felismerheti, aki korábban csak képen látta. A 3–4 centi hosszú bogár alapszíne fakó égszínkék, melyet bársonyos fekete foltok tarkítanak. Csápja jellegzetes: a legtöbb csápíz végét fekete szőrbojt díszíti. A karcsú hímet könnyen felismerhetjük arról, hogy a csápja sokkal (akár kétszer is) hosszabb, mint a teste, a vaskosabb nőstényé viszont éppen csak túlér a szárnyfedők végén.

A havasi cincér lárvái – mint a cincérekéi általában – nem túl régen elhalt fában fejlődnek, főleg a bükk törzsében és vastagabb ágaiban. A kifejlett bogarat is bükkösökben láthatjuk leginkább. Ahol éppen nem vágják az erdőt, a lábon álló, de halott vagy a kidőlt fákon érdemes keresgélni, viszont a legbiztosabban nagy farakásokon gyűlnek össze a havasi cincérek – néha akár tucatszámra is.

Általában délelőtt 10 óra körül kezdenek mozgolódni, ilyenkor a farakás napos oldalán tartózkodnak, vagy a levegőben röpködnek; azután amikor már szinte kibírhatatlan a hőség, átvonulnak az árnyékos oldalra. A hímek kis territóriumokat jelölnek ki maguknak, amelyeket bőszen védeni igyekeznek a hím vetélytársakkal és más bogarakkal szemben; néha még a közeledő embert is heves „csápolással” próbálják meg elijeszteni. A nőstényeket azonban a közelükbe engedik, és gyorsan párosodnak velük.

A megtermékenyített nőstény az elhalt fa parányi réseibe rakja a petéit, ahonnan a kikelő lárvák hamar berágják maguk a mélyebb részekbe. A felnőtt bogarak élettartama csupán 10 nap körüli, bár a nőstények néha három hetet is megérnek, de ez idő alatt nem is táplálkoznak (a lárvakorukban felhalmozott tápanyagokat élik fel). A lárvák viszont 3–4 évig fejlődnek a fa mélyén, majd az utolsó évükben visszajönnek a kéreg alá, és ott bebábozódnak.

Az erdőben nyárig otthagyott farakás messziről csábítja a havasi cincéreket, de sajnos ez halálos csapda is: az ott lerakott peték a fa feldolgozása során megsemmisülnek, és a ki nem kelt utódok hiányozni fognak a következő nemzedékből. Szerencsére azonban ez a látványos bogár több hegyvidéki nemzeti parkban ma is gyakori – sőt külföldön (például Csehországban) mintha növelné is az elterjedési területét, mert fokozatosan meghódítja a folyók menti erdőket, ahol kőrisfákban is megtelepszik.

Kiemelt kép: Thinkstock