Virágzó vidékünk

Felnyitották az 50 éves időkapszulát a szegedi általános iskolában

Az igazgató úr otthonról hozott vésőt és kalapácsot a kényes művelethez.
Korábban a témában:

Fél évszázaddal ezelőtt szegedi diákok és tanárok időkapszulát helyeztek el a Rókusi Általános Iskola udvari épületének falában, melyet ötven évvel később, 2019. március 21-én délután egykori diákok részvételével bontottak ki.

Hangulatos kiállítást rendeztek a suli tornatermében – Fotó: Tóth A. Péter

Megváltozott a világ, a hatvanas években még pionírok masíroztak a suli udvarán. Műanyag síp, piros zsinórral és nyakkendővel, élére vasalt kék nadrág. Előre! Lajka kutya, majd Gagarin száguldott a világűrben, és zajlott a hidegháború Kelet és Nyugat között. John Lennon a Beatlessel ekkor hódította meg a könnyűzene szerelmeseinek szívét. 1969 márciusában a Tanácsköztársaság kikiáltására emlékeztek ezen a napon, manapság inkább a kellemes tavaszra vágyunk.

A szegedi Rókusi Általános Iskola eseményének szervezői korábban olyan üzenettel és feladvánnyal lepték meg diákjaikat, amit telefonjuk és nagyszüleik emlékezete segítségével dekódolhattak.

Az időkapszulát ötven éve elfedő kőtábla kibontására a kollégák Kókai Gyula igazgató urat kérték fel, aki technika szakos lévén a legalkalmasabb személynek számít az iskolában.

Néhány kollégámat már tanítottam régen technikából, így engem kértek fel a feladatra. Otthonról hoztam vésőt és kalapácsot a számomra sem mindennapos művelet elvégzéséhez. Reméljük, valóban találunk valami érdekeset a márvány tábla mögött

– mondta a Sokszínű Vidéknek az eseményt megelőzően az igazgató.

Fotó: Tóth A. Péter

A megjelent több mint kétszáz egykori tanár és diák közül ketten meséltek a hatvanas évek rókusi iskolájáról. Dokics Irén Katalin tanár nő beszédében megemlítette, egykori kisdiákként emlékezett a kapszula falba helyezésére, akkor szinte elképzelhetetlenül távolinak tűnt számára a félszáz esztendő. A diákkórus után felkérték Kókai Gyula igazgató urat, szabadítsa ki az ötven éve bezárt kapszulát.

Az üzenetben a pajtások a Tanácsköztársaság 100. évfordulójának méltó módon való megünneplésére kérték az utódokat – Fotó: Tóth A. Péter

Néhány percnyi kitartó kopácsolás után végre kezében tartotta az üveget.

Fotó: Tóth A. Péter

Gyöngy betűkkel írt fél évszázados üzenetet, egy piros úttörőnyakkendőt, kisdobos és úttörő tagsági könyveket rejtett az ötven éve gondosan lezárt időkapszula.

A 2122-es számú Szilágyi Erzsébet úttörőcsapat üzenetében megkérte a mai diákokat, hogy méltó módon ünnepeljék meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját.

Az izgalmas eseményhez kapcsolódóan egy kamarakiállítást rendeztek, melynek tárgyai a hatvanas évek nosztalgikus hangulatát idézték.

Kiemelt kép: Tóth A. Péter

Azt hitte a család, hogy baja esett a kutyusuknak, de megindító üzenettel a nyakában tért haza
Nagyon aggódtak az állatért, de kiderült, igazolt volt a hiányzása.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.