Extrém magyar szálláshelyek a különlegességek kedvelőinek

Sok egyedi szálláshelyet találhatunk, ha nem elégszünk meg a hagyományos kínálattal.
Kapcsolódó cikkek

Érdekesebbnél érdekesebb helyeket gyűjtöttünk össze, így bárki megleli közülük a neki tetszőt, és akár a bakancslistájára is odabiggyesztheti.

1. Modern kori barlanghotel

A 300 éves barlangokból kialakított apartmanok kétágyas szobával, felszerelt konyhával és zuhanyzós fürdőszobával várják a látogatókat. Minden luxust kielégítenek a Sirokon található apartmanok. Itt egy kis időre picit úgy érezhetjük magunkat, mintha kőkorszaki szakik lennénk mi is, akár Frédi és Béni, vagy épp Irma és Vilma.

Barlangszállás
Fotó: szallas.hu
Fotó: szallas.hu

2. Disznyóhotel a bringásoknak

Az önkormányzat segítségével egy 1900-as évek elején épült gyönyörű disznóólat alakítottak át “hotellé”, vagyis valóban minimál stílusú szálláshellyé, a kevésbé igényes vendégek számára, akik akár szalmaágyon is nyugovóra hajtják a fejüket. Hisz itt valóban az a lényeg: legyen a szállóvendég feje fölött valami, ne a szabadban éjszakázzon.

A Disznyó Hotel hét nyári szálással, egy közös fürdő és toalett helyiséggel várja az erre látogató kerékpárosokat, turistákat Kovácsszénáján.

Jelképesen 500 Ft-ot kérnek el a vendégektől egy éjszakáért.

Fotó: kovacsszenaja.hu
Hotel disznóólakból

3. Konténerház Noszvajon

A környék is számos fantasztikus programlehetőséget kínál, túrákkal és boros programokkal. Ugyan közel a nagyvárosi élet, mégis a természet lágy ölén pihenhet az ember békakuruttyolás és vízcsobogás mellett.

A síkfőkúti tavakhoz vezető egyik vízmosás fölött “lebeg” a két hajózási konténerből épített szálláshely. A konténerház minden igényt kielégítő kényelemmel felszerelt,  skandináv stílusban berendezett 2 háló, fürdőszoba és nappali+konyhából áll. Hatalmas terasza az erdő dzsungelén át a tavakra néz elképesztő madárcsicsergéssel fűszerezve, valamint ágyból is kémlelheti a fáradt vándor a csillagokat, miközben mégsem ázik-fázik.

Konténerház - Fotó: nomadhotel.hu
Fotó: nomadhotel.hu
Fotó: nomadhotel.hu

4. Luxus jurták az Alföldön

Mórahalmon egy régi paraszti épületegyüttest alakítottak át minden igényt kielégítő hotellé, és összesen hét saját terasszal, padlófűtéssel, légkondicionálóval felszerelt belső három szintes ősmagyar stílusú jurta áll a látogatók rendelkezésre. Ez igazán a luxus kategória, hisz van itt minibár, kávé és tea bekészítés, televízió, zuhanyzós vagy hidromasszázs kádas fürdőszoba is.

A Homoki Lodge elsősorban azoknak nyújthat felejthetetlen élményt, akik pihenni, kikapcsolódni vágynak, szeretnének visszatérni a természetbe, de mindezt exkluzív környezetben tennék. A Homoki Yurt Glamping Ground a hagyományos sátras kempingezés élményét továbbgondolva a kényelmet és a luxust ötvözi a tradíciókkal. A nyitható üveg boltozat csodálatos kilátást ígér a csillagos égre, mely egyedivé és feledhetetlenné teszi a luxusjurtás éjszakát.

Fotó: booking.com
luxus jurta
luxus jurta
csodás környezet
Mórahalom

5. Lombház az Őrségben – Őrimagyarósdon

Próbáld ki, milyen a madarakkal ébredni! Reggel úgy érzed, mintha egy puha madárfészekben aludtál volna. Romantika, az erdő csendje, gyere, vár a lombházunk! Erkélyéről karnyújtásnyira a természet, az erdő illata, hangok és az éjszaka csendje itt garantáltan átélhető!

A lombkorona házban áram nincs, így a nomád hangulat tényleg megteremthető. Napelemes töltőt érdemes hozni, vagy napközben a közösségi helyiségben tölthetőek a kommunikációs eszközök.

Lombkoronaház – Fotó: orsegi5erzek.hu

Fotó: orsegi5erzek.hu
Lombkoronaház
Fotó: orsegi5erzek.hu

6. Templomhotel a Mátrában

A templom völgyben, vagyis Mátrakeresztesen, gyönyörű hegyvidéki környezetben található a kívülről impozáns, mégis puritán szálláshely.

Először családi nyaralót akartam építeni itt, de ahhoz ez az épület túlságosan nagy. Ezért döntöttünk végül a hotel mellett

– mondja a tulajdonos.

De nemcsak nekünk, mivel az épület történetét valamennyi vendég végig hallgathatja a mesélő fotelban.

Az épület sokáig a Szohner-család tulajdonában állt, később a falué, majd az ötvenes évektől a katolikus egyházé lett, és egészen 2007-ig templomként működött. Egyedül a négy határoló fal maradt meg az eredeti épületből, így a belső teret is teljesen átalakították.

A két évig tartó átépítésnél csak helybéli köveket és fákat használtak fel a mesteremberek, akik leginkább a tetőszerkezet kivitelezésénél izzadtak meg. A végeredmény kívül-belül impozáns, elegánsan puritán lett: az épület illeszkedik a tájba, míg belül a berendezés rendkívül modern, mégsem hivalkodó, a giccs helyett a minimalizmus dominál mindenütt.

Fotó: templomvolgy.hu
Fotó: templomvolgy.hu
Fotó: templomvolgy.hu

7. Afrikai életérzés a Bükkben

Festői környezetben, az Eger melletti Felsőtárkányon épült a Bambara Hotel, mely Afrika hangulatát hozza el a Bükkbe. A négycsillagos luxusszálloda tökéletesen valósítja meg a fekete kontinens művi változatát a félmeztelen vagy éppen népviseletbe öltöztetett kiszolgáló személyzettől kezdve a dizájnig.

A hotel az észak-afrikai Maliban élő bambara törzstől vette a nevét, és berendezéseiben ugyanennek a törzsnek a hagyományait idézi fel. Aki szeretne belekóstolni a fekete Afrika varázslatos életérzésébe, látogasson el ide.

Fotó: bambara.hu
Fotó: bambara.hu

8. Vízimalom panzió

Nemcsak a hegyvidék vagy Nyugat-Magyarország kínál különleges helyeket, de az Erdőháton, a Szatmári síkságon fekvő, legérintetlenebb és leglátványosabb falu, Túristvándi is méltán csábít. Ennél a helynél nem maga a panzió nyújt extrém élményt, hanem a környezete. Hisz a község és környéke bővelkedik látnivalókban, érdekességekben. A település leghíresebb műemléke a Mária Terézia korában épült vízimalom.

Mellette magasodik a vele közel egyidős óriás platánfa. A vízimalom mögött buján tenyésző tölgyerdő védettséget élvez. A falu központjában áll a gépészkovács ház, ahol a kis Móricz Zsigmond lakott 5-7 éves korában. A házat műemléktábla jelzi.

A Túr folyócska mentén megbúvó panzió és nagyszerű lehetőséget nyújt itt a meghitt pihenésre, de akár az extrém vízi sportokra is.

Fotó: vizimalom.hu
Fotó: vizimalom.hu
A csodás Túr
Vízimalom panzió

9. Hobbit házak az Őrségben

A tanyán lévő miniházakhoz az agyagot, ami a vályogfal-építkezés egyik alapeleme, a földünkből ásták ki.

Egy belga házaspár hazánkban, az Őrségben talált rá álmai lakóhelyére, és folytat itt rendkívül idilli, természetközeli életmódot önfenntartó gazdálkodással. A Szedervirág Ökotanya része egy nagy veteményes, állatok (tehenek, baromfiudvar) egy tanyaház és két kiadó hobbit házikó: a kisebbik 3, a nagyobbik 5 fő befogadására alkalmas.

Fotó: Facebook/Szedervirág Ökotanya
Hobbit ház
Hobbit házbelső
Fotó: Facebook/Szedervirág Ökotanya

10. 1000 méter magasan Galyatetőn

Ha nem vagy tériszonyos, a Galya-kilátóban három “bivakszálláson”, vagyis saját hálózsákodban lepihenve, próbálhatod ki, milyen érzés az ország legmagasabb pontján, kissé nomád körülmények között, ugyanakkor árammal és wifivel ellátott szobákban aludni.

A kilátó és így a szállás maga egyedülálló, 360°-os panorámát nyújt. A csaknem 1000 méteres magasságban lévő tetőterasz megközelítése egy új, kettős közlekedési rendszeren keresztül lehetséges: a tervezők a megnyújtott belső mag köré csavartak két, egymással párhuzamosan haladó lépcsőt, szigorúan elválasztva ezzel a fel- és lejutást. A felső részben a színes körablakoknak is köszönhetően a belső terek csodás fényjátékában gyönyörködhetünk.

A különleges, színes körablakos bivak szobák egyike garantáltan felejthetetlen élményt nyújt.

Fotó: galyakilato.hu
Csodás kilátás
Körablak
Saját hálózsákban
Éjszaka is csodás

Kiemelt kép: galyakilato.hu

Ruzsai jurták a világ 14 legjobb rusztikus szálláshelye között
A Homoki Lodge egészen exkluzív „társaságba” került.