Áttörést sikerült elérni a volgamenti hérics megmentésében, közölte Facebook-oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park.
Mint írják, Kengyel település határában található Magyarország jelenlegi legritkább növényének, a fokozottan védett volgamenti héricsnek (Adonis volgensis) egyik termőhelye.
Az állományt 2012-ben egy hivatásos vadász találta meg, ami akkor még 28, ma már csak 22 tőből áll. Az egyedszám lassú csökkenését valószínűleg a degradált termőhely és az intenzív agrártermelésnek kitett környezet okozza, amelyet az eddig sikertelen szaporítási kísérletek és spontán módon a növény sem tudott kompenzálni
– fogalmaztak.
A 2019-es év viszont remélhetően áttörést jelent a növény megőrzését, illetve lokális fennmaradását tekintve, mivel egy 2017-ben végzett in-situ magról történő szaporítási kísérlet eredménnyel járt.
Az állomány rendívül kis mérete hatványozza annak sérülékenységét egy ilyen intenzíven igénybe vett tájban, ezért kiemelt figyelmet érdemel e növény természetvédelmi szempontból.
A volgamenti hérics magról történő szaporítása ezidáig igen csekély eredménnyel kecsegtetett országos kitekintésben is, ezért óriási jelentőségű a sikeres szaporodás/szaporítás, amely egyben a felbecsülhetetlen genetikai érték fennmaradásának záloga.