Virágzó vidékünk

Leeresztették az Őrség legszebb tavának vizét

A Vadása-tó a nyugati határszél egyik a legismertebb és legkedveltebb üdülőövezete. Négy hektáron, csodaszép természeti környezetben, az Őrség szívében fekszik. Egyben természetvédelmi terület is, és az Őrségi Nemzeti Park jó járható turistaútjai is itt futnak össze.

Az Őrség tava a hasonnevű patak vizének felduzzasztásával keletkezett

Állítólag a környék egykori földesurának, Sigray grófnak is volt már a Vadása-patak völgyében egy tava, ahová néha külföldi vendégeket is hozott. A tó ma Hegyhátszentjakab település határában áll,  a helyiek kezdeményezésére 1968-ban kezdték el kialakítani, zömmel társadalmi munkában. Elnevezése pedig onnét ered, hogy sok volt a környéken a róka, ezek lyukakat ástak a patak mentén, így lett vad-ásta a patak, aztán Vadása a tó.

A Vadása-tó egyébként két tóból áll, az egyik, amiről most szó lesz a helyi önkormányzat tulajdonában, a másik magánkézben van.

A problémák a tó vizével évekkel ezelőtt kezdődtek

2017 augusztusától tilos volt már a tóban fürdeni, akkor a felszaporodott a kékalga miatt. Az legnagyobb csapást azonban egy évvel később, 2018. június 9-én egy jött hirtelen esőzés okozott.

Az özönvíz Hegyhátszentjakabon megrongálta az utakat és az árkokat, de alámosta a tónál gátat is, elmosta az apasztó részét és tönkretette a zsilipet.

A tényleges kárfelmérés után, mivel a tó tulajdonosa Hegyhátszentjakab, az őrségi falu önkormányzata beadta a vis maior igényét, 160 millió forintra. A Belügyminisztérium támogatta is az igényünket, azonban a kértnél kisebb összeget, 96,5 millió forintot ítélt meg a tó rendbetételére:

Ehhez jön még az önrész, így összesen 107 millió forintból gazdálkodhat a falu. Ebből kell a vihar miatt keletkezett károkat helyrehozni, a Vadása- tó helyreállítására – a gát, az árapasztó és a műtárgyak újjáépítésére és a hordalék elszállítására 78 millió forint jut.

– sorolta januárban a zaol.hu-nak a teendőket Kránicz Ferenc. Hegyhátszentjakab polgármestere még hozzátette, hogy a megítélt összeg már magában foglalja a védekezésre fordított 4,5 millió forintot, a szakértői véleményt, a műszaki terveket, a közbeszerzési költségeket és a műszaki ellenőrzés díját, összesen 6,8 millió forintot.

Emellett a maradék 24,2 millió forintot az utak helyreállítására és a tuplicai áteresz javítására fordítják majd.

Galéria
Fotó: Szily Csaba

Legelső teendőjük a tó vizének leeresztése volt

Következő lépésként pedig az állóvízbe került hordalékot és iszapot kellett eltávolítani. Februárban el is kezdték a munkálatokat, viszont annyira mégsem egyszerű, hiszen nyolcezer köbméter iszapot szállítanak el a tó fenekéről. Az iszapolást – tudtuk meg – jövő héten be is fejezik, aztán a gát helyreállítása, majd az árapasztó műtárgyak rendbe tétele következik.

Fotó: Tóth Jenő

Jó hír, hogy a tó vizének leengedése azonban nem tett kárt a halállományban. A tavaly telepített halak egy részét a horgászok kifogták, kisebbik hányada pedig a víz leeresztésével átkerült a patakokba.

A tervek szerint, miután sikerül rendbe tenni a tó fenekét, elkezdik újra feltölteni a medret

Tizenegy forrással és a Vadása-patak vízhozamával pár hét alatt újra megtelhet élettel a Vadása-tó. Az ígéretek szerint május 15-ére végeznek ezekkel a munkálatokkal is.

Így remélhetőleg a nyári szezonban már újra lehet nem csak a környéken csatangolni, hanem az erdei tóban egy nagyot fürdeni. Mi alig várjuk!

Galéria
Fotó: Szily Csaba

Címlapfotó: Szily Gábor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik