Minden a magyarság őseiről szól a bugaci pusztán

A rendezvényen a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket a szervezők.
Kapcsolódó cikkek

Pénteken kezdődött az V. Ősök napja Bugacon, ahol vasárnapig több mint 50 hagyományőrző és sportesemény mellett ismeretterjesztő kiállítások és előadások, valamint több tucat koncert is várja az érdeklődőket, írta az MTI.

Fotó: MTI/Bús Csaba
Fotó: MTI/Bús Csaba

Újdonság az idei rendezvényen az első ízben  megtartott nagy nomád felvonulás, amelyen több száz lovas szekerekkel, tevékkel, bivalyokkal és családtagjaikkal korhűen idézte meg a magyarok bejövetelét. Ezúttal is láthatók tematikus kiállítások, előadások és íjászbemutatók is. Az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállításon arc-, fegyver- és ékszerrekonstrukciókat láthat a közönség, de a sátorban mutatják be az első, Erdélyben megtalált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is.

Fotó: MTI/Bús Csaba
Fotó: MTI/Bús Csaba

Először tekinthető meg bemutató a korabeli sírleletek alapján, az eredetivel azonos anyagokból készült íjrekonstrukciókból. Emellett több nomád sportversenyre is sor kerül. Koraközépkori harcokat és csatajeleneteket is bemutatnak, de kézműves foglalkozás és -bemutató, valamint kézműves vásár is várja a látogatókat.

Fotó: MTI/Bús Csaba
Fotó: MTI/Bús Csaba

A háromnapos eseményen magyar és külföldi előadók különféle természettudományos és régészeti témákban a magyar őstörténettel kapcsolatban tartanak előadásokat. A színpadon változatos zenei programokat kínálnak: népzene és néptánc előadások mellett több tucat koncerten vehetnek részt a látogatók. A háromnapos program az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget.

Kiemelt kép: MTI/Bús Csaba