Virágzó vidékünk

300 éves gabonaraktárból épült meg a csodák palotája a Szigetköz mellett

Villámcsapás, séta egy függőhídon, Tesla küldetés, az 5D mozi és a Pániklabor: amik felrázták Mosonmagyaróvár turizmusát.

Sokak számára már nem újdonság, hogy Magyarország legnagyobb tudományos játszóháza, a FUTURA nem a fővárosban, hanem a nyugati határszélen, a páratlan természeti értékekkel bíró Szigetköz térségében található.  Jó tíz évvel ezelőtt ugyanis a  Lajta-parti kisváros, Mosonmagyaróvár gondolt egy merészet, és a mintegy 300 éves ipari műemléki épületéből, igényes, szórakoztató-ismeretterjesztő központot hozott létre.

A régi gabonaraktárat páratlan módon hasznosították újra

Az egykori ipari épület Mosonmagyaróvár déli városrészének egyetlen megmaradt magtára volt, a várost átszelő főút mentén. A Futura elnevezést az 1930-as években kapta az akkori működtetőtől, a Futúra Rt.-től.

De milyen jól hangzik ez a név ma is!

Fotó: FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont

Az ipari épület egészen a 70-es éveik magtárként működött, majd az önkormányzat jó érzékkel felvásárolta. Később azonban éveken át nem tudták, miként lehetne hasznosítani, csak romlott az állaga. Szó volt arról is, hogy lebontják, de a mosonmagyaróvári polgári egyesület minden erővel azon dolgozott, hogy sikerüljön megmenteni, és valamiképpen méltó funkciót találni neki.

– mesélte Horváthné Pákozdi Emese intézményvezető, majd hozzátette: jó tíz évvel ezelőtt Mosonmagyaróvár nem volt igazán jelentős turisztikai célpont. Ide nem jártak az iskolások osztálykirándulásokra, ezen is szerettek volna valamiképp változtatni.

A budapesti Csodák Palotája ihlette az élményközpontot

A több mint 2200 négyzetméteres, belül faszerkezetű épület megvalósíthatósági tanulmányának programját a Csodák Palotája Kht. készítette el, az építéssel kapcsolatos teendőket pedig Lenzsér Péter építész látta el. A felújítás során a legnagyobb fejtörést a fagerendák okozták, tűvédelmi szempontból ezt volt a legnehezebb biztosítani.

A mosonmagyaróvári Csodák palotáját végül 2012 adták át.

 Azóta olyannyira sikeres lett a FUTURA, hogy csak az elmúlt szezonban tízezer osztálykiránduló  fordult meg nálunk

– tette hozzá az intézményvezető.

Sok család érkezik hozzájuk, egyre többen az ország másik végéből látogatnak el, még Békéscsabáról és Debrecenből is. Örömmel figyelték meg azt is, hogy egyre több nagyszülő-unoka páros érkezik nyaranta.

Fotó: FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont

Büszkék arra, hogy igyekeznek lépést tartani a korral, így folyamatosan bővítik az élményelemeket, igyekeznek minden évben átlagban 2 új interaktív játékot felépíteni. A helyi iskolásoknak – a mozibérlet mintájára – tudományos ismeretterjesztő sorozatokat is hirdetnek.

A felnőttek éveket fiatalodhatnak itt néhány pár perc alatt!

A négy szintet betöltő állandó térbe – a négy őselem, a Víz, a Föld, a Levegő és a Tűz jegyében – mintegy 100 interaktív és tudományos játékot építettek be. Időközben olyan sci-fibe illő élményeket is idevarázsoltak, mint a Tesla küldetés, az 5D mozi, a Pániklabor, vagy a virtuális valóság. De lássuk, röviden mi mindennel csalogat még a FUTURA:

A legalsó szint a Víz elemé

Itt rengeteg olyan interaktív játék található, melyek a gyerekek és a fiatalok nagy kedvencei. Az eszközök olyan természeti jelenségeket mutatnak be, amelyekért valójában a Földet kellene körbekerülnünk. Áramlatok, vízfolyások, víz alatti merülés és vizes élőhelyek várnak. Megfigyelhetjük például azt, hogy mi történik egy labdával, ha örvénybe kerül, kipróbálhatjuk, mire képes az Archimédesz-csavar.

Külön részlegben a Szigetköz természeti környezetét, növény élővilágát ismerhetjük meg, a gyors folyású folyótól a mocsaras élőhelyekig. Ha pedig kedvünk támad, lefeküdhetünk akár egy fakírágyra, vagy végigjárhatjuk a giliszta labirintust is.

Galéria
Fotó: FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont

Földrengésfotelben tesztelhetjük, mennyire bírjuk a remegést

Az I. emeleten, a Föld szintjén egyből szembetaláljuk magukat egy autóversenypályával, aminek meghajtásához szobakerékpárok szükségeltetnek. Ezekkel mi magunk termelhetjük az elektromosságot. Ez adja a lehetőséget a kisautók elindításához. Nagy kedvenc még az emeleten a földrengésfotel, amelybe belehuppanva néhány másodpercig – három fokozatban – élhetjük át az ijesztő élményt.

A Levegő szintjén ki lehet próbálni, milyen lenne az űrhajósok bőrébe bújni

A II. emeleten a légköri, időjárási jelenségeket, a szél természetformáló munkáját, a szélerőművek működését vizsgálhatjuk. Játszhatunk a hangokkal, és ha ügyesek vagyunk, virtuális repülésen pilóták is lehetünk. A Holdjáráson túl még meg lehet figyelni, hogyan produkálnak elektromágneses kisüléseket a Tesla transzformátorok.

A Tűz szintje arra tanít, hogy ne higgyünk el mindent, amit látunk

A III. emeleten, a Tűz terében optikai érdekességekkel, illúziókkal, fényjelenségekkel kapcsolatos eszközökkel ismerkedhetünk meg. A kiállítás egyik különleges eleme a MiniSpaceWorld, amelynek terepasztalain a történelmi Holdra szállások helyszínei és a jövő tervezett holdbázisai jelennek meg.

Az auditóriumban látványos kísérleti bemutatókon és csillagászati előadáson is részt vehetünk.

Végezetül 1 percbe sűrítve még megmutatjuk,  mi mindent találhatunk a mosonmagyaróvári FUTURÁ-ban

Címlapfotó: FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont

Olvasói sztorik