Erdőket telepítenének a kiöregedett gyümölcsösök helyére

   
Kapcsolódó cikkek

Minden eddiginél jelentősebb programokkal folytatja az erdő- és faültetéseket az Agrárminisztérium (AM), írta az MTI.

Nagy István miniszter szerint erdőkkel fel lehetne váltani például az elöregedett, 50-60 éves gazdaságtalanul működő gyümölcsösöket, ha a támogatások ebben érdekeltté tennék a tulajdonosokat.

A termelők jobban járnak, ha munkaerő és feldolgozó kapacitás nélkül nem almafákat nevelnek, hanem erdősítésből jutnának bevételhez, az erdősávok megújítása ráadásul a termelésnek és az élővilágnak is egyszerre kedvez.

– közölte.

Az önkormányzatok az AM tervei szerint parkok és útmenti sávok fásítását támogató pályázatokra jelentkezhetnének. A tárca olyan fajok ültetését támogatná, amelyek egyszerre tűrik a szárazságot és a városi levegőt, ugyanakkor nem bocsátanak ki allergén pollent. A fásításokban a civil és egyházi közösségekre is részt vehetnek.

Több támogatást kapnak az erdőültetők is

Az AM közleményében arra is emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Programban megjelent “Erdősítés támogatása” című, mintegy 39 milliárd forint keretösszegű felhívás feltételeit a kormány módosította, így vált lehetővé a nagyobb összegű forrás igénybevételének lehetősége.

A változásoknak köszönhetően a jövedelempótló támogatás összege az eddig hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és egységesen minden fafajnál 12 évre nőtt a támogatás igénybevételének időtartama is. Mindezek eredményeként nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt.

A piaci viszonyokhoz igazodva minden célállomány-típus csoportnál emelkedtek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai, valamint új elemként került be a felhívásba a ritka elegyfafajok ültetésének lehetősége. A támogatási kérelem benyújtására a módosítások miatt 2021. december 31-ig van lehetőség, a pályázati felhívás ezen az oldalon érhető el.

Címlapkép: Pixabay