Milliónyi ember csodálta meg a Duna és a Tisza találkozásáról készült felvételeket

Ljasuk Dimitry csak ült és bámult órákon át.
Kapcsolódó cikkek

A Tisza-tó nagyköveteként készített filmjeiről egyre inkább ismertté váló Ljasuk Dimitry néhány napja a Vajdaságban járt, és ha már ott volt, pompás képeket készített két nagy folyónk, a Duna és a Tisza összefolyásáról.

A felvételeket megosztotta a Facebookon, és azok néhány nap alatt több mint egymillió emberhez jutottak el, nem érdemes kihagyni őket másoknak sem.

Én teljesen odavoltam. A mi Tiszánk 962 km után eléri a célját

– írta a posztjában, míg magukhoz a képekhez helyenként költői stílusban fűzött kommentet.

Csak ültem és bámultam órákon át, nem tudtam betelni a látvánnyal

– fogalmazott.

Egy másik bejegyzésből az is kiderült, mi volt déli útjának igazi oka.

Remélem jó hír a Tisza-tónak: Vajdaság legnagyobb tévécsatornája vetíteni fogja a Tisza-tóról készült filmjeimet, így a vajdasági magyarok is megismerhetik ezt a csodálatos és vadregényes tavat, ami olyan sokat jelent nekünk. Szabadkán voltam, hogy a Forog a kamera című műsorban arról a 8 filmemről beszéljek, amik műsorra kerülnek

– írta a félig magyar, féli ukrán származású filmes.

Kiemelt kép: Ljasuk Dimitry