Mozaik

Halritkaságot találtak a Duna bajai szakaszán

2019 szeptember végén kutatók a Duna bajai szakaszán bukkantak rá a háromtüskés pikó (Gasterosteus aculeatus) nevű apró halra, aminek jelenlétét eddig nagyjából tucatnyi, javarészt a Duna felső folyásához köthető helyen igazolták Magyarországon, írja a National Geographic.

A cikk szerint a háromtüskés pikó Európától Ázsián át egészen Észak-Amerikáig elterjedt, de élőhelye természetes körülmények között mindenütt a tengerparti vidékekre korlátozódik. A tengerektől távoli országokban, így Közép-Európában sem őshonos.

A szakirodalom szerint akvaristák telepítették be a Duna ausztriai és német szakaszaira, innen terjedt tovább kelet és dél felé.

Magyarországon 1956-ban jelent meg először. A hazánkban fogott példányok szinte bizonyosan nem a Fekete-tenger felől érkeztek, hanem a bajorországi, illetve ausztriai telepítésekből származnak, teszi hozzá a National Geographic.

Mórocz Attila / Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Bár az 1990-es évek második felében már volt bizonyító példány a Duna bajai szakaszáról is a hal jelenlétéről, akkor a Kalocsa Béla által vezetett Vad- és Madárvédelmi Szakkör lelkes fiataljai találtak néhány összeszáradt példányt a Kádár-sziget homokzátonyai közti tócsákban, élő példánnyal itt eddig senki sem találkozott.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól (DDNPI) származó információk szerint a most előkerült – nagyjából 4 centiméteres – példányt ettől a helytől néhány száz méterre fogták ki.

A háromtüskés pikó egyébként halgazdasági szempontból nemkívánatos faj: ahol elszaporodik, ott jelentős táplálék-konkurense a többi faj ivadékának, ráadásul komoly ikrapusztító hírében is áll. A pontyos tógazdaságokban jelentős károkat okozhat.

Az utóbbi időben a pikó (Gasterosteus) genusznak két faját különböztetik meg Európában a kutatók: a keleti (háromtüskés) pikót (G. aculeatus) és a nyugati pikót (G. gymnurus). A most kifogott egyedet a pontos faji hovatartozásának megállapítása érdekében a szakemberek még vizsgálják.

112 éves a világ legöregebb édesvízi hala
A nagyszájú buffalo az I. világháború kitörése előtt született.

Kiemelt kép: Mórocz Attila / Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik