Megszámolták a bükki farkasokat

A felmérésben összesen 18 fő vett részt.
Kapcsolódó cikkek

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata összehangolt felmérést végzett 2020. január 30-án és 31-én. Az igazgatóság közleménye szerint a Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területét érintő szinkron-jellegű számlálás során összesen mintegy 425 kilométernyi útvonalat nyomoztak végig, vizsgálták át farkasok és hiúzok életnyomai után kutatva. A felmérésben összesen 18 fő vett részt.

Mint írják, az elmúlt években bizonyítást nyert, hogy a tágabb térségben élő nagyragadozó fajok közül mindhárom előfordul, a farkas és a hiúz pedig állandó jelleggel megtelepedett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén. Előbbi többször sikerrel is szaporodott, míg utóbbi esetében, bár ez szintén biztosra vehető, egyelőre csak valószínűsíteni tudják.

Fotó: BNPI / Illyés Evelin

Mivel a nagyragadozók egyetlen egy éjszaka is nagy távolságokat képesek bejárni, friss havazás után a felmérés megkezdéséig túl sok időt nem adhattak nekik mert jelentősen megnő az esélye, hogy ugyanazokat az egyedeket párhuzamosan, egymástól távolabb lévő területeken is megszámolják és így valótlan egyedszámokat kapnak eredményül, túlbecsülhetik az állományt. Viszont az is rossz megoldás, ha nem adnak nekik elegendő időt, tették hozzá. Reggelig tartó havazás után aznap ugyanis nincsen értelme felmérést végezni, mert nagy valószínűséggel nem lesznek friss nyomok. Nehéz tehát elkapni az alkalmas időpontot és arra nagy területen, megfelelő létszámban, gyorsan reagálni.

Idén első alkalommal 2020 január végén, az Észak-Magyarországot időlegesen egységes hótakaróval befedő január 28-i havazásnak köszönhetően adódott alkalom, és a rövid rendelkezésre álló idő ellenére sikerült megszervezni és megvalósítani.

Előzetes információk is rendelkezésünkre álltak, hiszen közvetlenül a havazás előtt is találtak nyomokat, préda-maradványokat a kollégák, készültek kameracsapdás felvételek, 01.28-án pedig egy bükki vadászat során, hajtásban megriasztott farkasfalkáról érkezett hír, ami 11 farkas megfigyeléséről számolt be

– írták.

A felmérés véleményük szerint eredményesnek mondható, mert minden egyes tájegységben előkerültek dokumentált nagyragadozó előfordulások. Ez a legtöbb esetben a havazás kezdete óta keletkezett életnyomok, valamint az azokat megerősítő, kameracsapdák által farkasokról készített felvételek alapján vált bizonyossá. Farkas az összes érintett tájegységben előfordult, hiúz egyedül a Nyugat-bükki Tájegység területén került elő a szinkron időpontjában.

Fotó: BNPI / Juhász Róbert

A Bükkben, a Fennsíkon és a hegység déli tömbjében egymástól markánsan elkülönülő területeken tapasztalták farkasok aktivitását a szinkron ideje alatt. Ezek alapján 9-11 egyedre becslik a Bükkben tartózkodó farkasok számát. A minimum és a maximum értékek közötti eltérést az eredményezi, hogy nem minden esetben lehet 100 százalékban kizárni az egyes területek közötti átmozgásokat, illetve, hogy a szinkron előtt észlelt 11 tagú falka valószínűleg többször szétvált, így teljes bizonyossággal nem sikerült nyomozással ezt az egyedszámot megerősíteni.

Mindent összegezve a szinkron végeredménye a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság potenciálisan nagyragadozós területeire vetítve: 15-18 farkas egyed és 1 hiúz került megszámlálásra a felmérés során.

Kimentették a kutyát a fagyos folyóból, de nem is kutya volt
Megmentőit mindenesetre így is dicséret illeti.

Kiemelt kép: Getty Images