Mozaik

150 év után visszatértek a farkasok Hollandiába

Két nőstény farkas telepedett meg Hollandiában, Veluwe környékén, amire legutóbb 150 évvel ezelőtt volt példa az országban. Az állatok mozgását és életmódját több természetvédelmi szervezet, így a Wolven in Nederland ökológusai is nyomon követik, írja az MNN.

A lap szerint a farkasok évszázadokon át jelen voltak Európa-szerte, de az emberek egy idő után veszélyforrásként tekintettek rájuk, ezért elkezdték vadászni őket. Hollandiában utoljára 1869-ben láttak farkast.

2015 óta többször is észlelték a ragadozók jelenlétét az országban, de azt feltételezték, hogy Németországból tévedtek át a ragadozók a szomszédba.

Csakhogy az észlelések száma folyamatosan nőtt. 2018 első felében legkevesebb nyolc különböző példány nyomára bukkantak, négyet pedig 2018 novembere és 2019 januárja között azonosítottak.

iStock

Az ökológusok a BBC megkeresésére arról beszéltek, hogy a farkasok ürüléke és lábnyomai alapján biztosra vehető, hogy az egyik nőstény farkas legkevesebb hat hónapja Hollandiában van, tehát letelepedett. A második nősténnyel kapcsolatban még zajlik az adatgyűjtés, ráadásul egy hím egyedről is érkeztek bejelentések.

Így az sem elképzelhetetlen, hogy másfél évszázad után hamarosan egy teljes farkasfalkával gazdagodnak a hollandok.

Lehetséges, hogy idén májusban fiatal farkasok születnek Hollandiában. Egy vemhes nőstény farkas feltűnő, ezért rajtuk tartjuk a szemünket a következő időszakban

– mondta a lapnak Glenn Lelieveld, a Meldpunt Wolven szakértője.

A férfi, akit farkasok neveltek fel a vadonban
Amikor a polgárőrök 19 éves korában rátaláltak, Rodriguez nem beszélt, csak morgott, sírni viszont sírt.

A gazdák attól félnek, hogy a farkasok majd az állataikra vadásznak, míg mások azt remélik, hogy a ragadozók helyreállítják a természet egyensúlyát.

Ezt azzal indokolják, hogy néhány faj a farkasok miatt elkerülhet majd bizonyos területeket, így azok nem lesznek túllegelve. Azt is várják a farkasoktól, hogy bizonyos állatfajokra jó hatással lesznek oly módon, hogy a gyengébb és a beteg példányokat levadásszák.

Roeland Vermeulen, a Wolven in Nederland munkatársa arról beszélt,

meg kell tanulnunk újra együtt élni a farkasokkal. A modern technológia segíthet megvédeni a birkákat. Azzal számolunk, hogy Nyugat-Európában komoly farkaspopuláció alakulhat ki. Mégis, mivel félénk, éjszakai állatok, a legtöbben észre sem veszik majd, hogy köztünk vannak.

Kimentették a kutyát a fagyos folyóból, de nem is kutya volt
Megmentőit mindenesetre így is dicséret illeti.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik