Ötvenmillió forintot biztosít Gyula legrégebbi lakóépülete, a helyi német nemzetiségi közösség kultúrájának és hagyományainak ápolásában jelentős szerepet betöltő „Máriás” Schiffert-ház felújítására a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, írta a Beol.
![250 éves lakóházat újítanak fel Gyulán 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/05/gorg2.jpg)
A Máriás-ház az 1770-es években épült polgárház. A lakóház első tulajdonosa földműveléssel, szőlő- és gyümölcs termesztéssel foglalkozó kisbirtokos család volt. Az épület 1801-ben megmenekült a várost szinte teljesen elpusztító tűzvésztől.
A tervezett teljes rekonstrukció összege 160 millió forintra tehető. A felújítást drágítja, hogy az ingatlan országos műemléki védelem alatt áll
– olvasható a hírportálon.
A helyi nemzetiségi önkormányzat egy területfejlesztési pályázaton 70 millió forintot kapott a felújításra. Az ingatlan tetőszerkezetének felújítása már elkészült a Népi Építészeti Program keretében elnyert 10 millió forintos támogatás és a gyulai önkormányzat 20 millió forintos saját forrásának segítségével. A költségeket a német a Hermann Niermann Alapítvány 50 ezer eurós támogatása teszi teljessé.
![250 éves lakóházat újítanak fel Gyulán 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2020/05/fborgenyi-erno.jpg)
A Máriás-ház első épületrésze korabeli enteriőrrel tájházként működik majd. A tájház-főépület hátsó melléképületi részében a tervezett közösségi ház, illetve irodák szociális helyiségei helyezkednek el. A középső részen a nemzetiségi önkormányzat hivatala kap majd helyet.
Kiemelt kép: Facebook/Görgényi Ernő