Így zenél a kőszegi városkút

Digitálisan vezérlik, de élőben is lehet zenélni rajta.
Kapcsolódó cikkek

Tízmilló forint pályázati támogatásból újították fel a kőszegi Jurisics téren 1776 óta álló városkutat a város turisztikai projektjének keretében. A kút új funkcióval bővült: dallamokat tud lejátszani, sőt akár élőben is zenélhetnek rajta, írta az MTI.

A zenélő kút naponta többször megszólal majd, délelőtt 11 órakor a kőszegi várvédő hősökre emlékeztet, délután négy órakor és naplementekor pedig az éppen arra sétálókat szórakoztatja. Mivel az építmény kupolájába helyezett mechanikus szerkezetet digitálisan vezérlik, több zeneszám lejátszható, sőt élőben is lehet zenélni rajta, így a terveik szerint a téren zajló ünnepi alkalmaknak is részévé válhat a különleges térzene

– mondta Básthy Béla, a város polgármestere.

A  “hangzókút” ötlete a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) két kutató munkatársa, Mizsei Zoltán és Váczi Dániel ötlete, akik a Településfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatán nyertek támogatást a hangszer kifejlesztésére és megépítésére.

Básthy Béla emlékeztetett, hogy 2012-ben ért véget a Jurisics tér felújítása, azóta a Miniszterelnökség támogatásával restaurálták az építkezés közben ledőlt Mária-szobrot és most a városkutat is.

A Nyugat.hu munkatársai a megnyitó napján a helyszínen jártak, és videót is készítettek a zenélő városkútról.

Kiemelt kép: Facebook/Kőszeg/Németh Iván

Vadvirágok színesítették be a kőszegi arborétumot
Május második felében a legszebb a terület.