Másfél év után szünet után újra szállít utasokat Debrecen és Hármashegyalja között az ország legrégebben működő erdei vasútja, amelyet 138 évvel ezelőtt nyitottak meg, írta a Dehir.
A Zsuzsi Erdei Vasút első 21,5 kilométeres szakaszát a debreceni fatelep és Nyírmártonfalva között 1882. július 16-án, 138 évvel ezelőtt nyitották meg. Ennek évfordulóját ünnepli most a szinte teljesen megújult Zsuzsi.
A korszerűsítés keretében felújítottak három mozdonyt. A legpatinásabb jármű az 1923-ban épült, 394 032-as pályaszámú gőzmozdony, amely az ország legidősebb keskenynyomközön működő gőzmozdonya. Megújult három személykocsi is, valamint a korszerűsítés kiterjedt a Ruyter utcai állomás épületeire is: a Nagyfűtőházra. a Kismotorszíre és megerősítették a Debrecen és Hármashegyalja közötti 17 kilométeres pálya fennmaradó 7 kilométeres szakaszának az al-, és felépítményét is. A műemléki védettség miatt a megerősített pályaszerkezetre a meglévő síneket rakták vissza.
A megújult debreceni Zsuzsi vasút július 18-án, szombattól újra várja a pihenni vágyó debrecenieket és turistákat naponta három vonatpárral.
Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt