Virágzó vidékünk

Csodák várják a Medves térségében a fotózás szerelmeseit

Közép-Európa legjelentősebb outdoor fotós eseménye, ahol minden pillanat élmény.

Hét évvel ezelőtt egy nyári hétvégén gyűltek össze elsőként amatőr és profi fotósok a medvesi térségben azért, hogy a legkülönbözőbb típusú programokon hódoljanak szenvedélyüknek, egyben a fotók segítségével megmutassák, hogy az emlékekben ipari térségként élő terület milyen egyedi, karakteres és értékekkel teli táj valójában. A várakozások szerint idén ismét több tízezer fénykép készül majd a Novohrad-Nógrád Geopark központi területén, a Medves-vidéken és a környező tájakon, a Medvesi Fotós Maratonon.

Fotó: Komka Péter

A rendezvény területe Közép-Európa egyik kevéssé ismert, de történelmi, tájképi és ipartörténeti emlékekben bővelkedő tája. A vulkáni működés emlékét őrző csúcsok, ormok, gerincek, eldugott homokkő-szurdokok, Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű bazaltfennsíkja, történelmi várak és ipartörténeti emlékek sokasága színesíti a változatos tájképet, melynek meghatározó elemei az erdők is. Itt kerül megrendezésre immáron ötödik alkalommal az  esemény.

OLYMPUS Medvesi Fotós Maraton 2020. október 9-11. között

A program három napja során több helyszínen, számos egyedi, különleges, sok esetben csak és kizárólag az esemény alkalmából szervezett program várja majd a részvevőket hajnaltól kezdve éjszakába nyúlóan. Salgó és Somoskő várai, a Medves-fennsík legszebb helyei, napfelkelte Szilvás-kőn – egyenként is hívogatóak. Páncélos lovagok „védik” majd Salgó várát, amely modellfotózás helyszíne is lesz. Lehetőség lesz fotózni madárlesekből, de programot szerveznek a turistautaktól távoli, felfedezetlen, izgalmas fotótémákat rejtő helyekre is. A felkeresésre érdemes helyszínekre túravezetők segítik majd az eljutást.

Fotó: Komka Péter
  • A salgóbányai Geocsodák Háza geoparki látogatóközpontban szakmai programok, termékbemutatók és tanácsadások kísérik majd a hétvégét.
  • Workshopokat tartanak makrofotózás, stúdiófotózás, nedves kollódiumos eljárás és éjszakai fotózás témakörökben; de még arról is szó lesz, hogy „mi van akkor, ha nincs semmi?”.
  • A városközponti Dornyay Béla Múzeumban üvegfotózás workshop várja az érdeklődőket.
  • A Medves-fennsíkon emelőkosárból lehet majd felvételeket készíteni 30 méteres magasságból.
  • A határ átjárhatóságának függvényében lesz lehetőség átlátogatni a Macskalyuki-bányák területére, továbbá Fülek várába, ahol Hieronymus Bosch életképekkel készülnek a fotósoknak.

Mivel a szervezők jól ismerik a tájat, ezért annak a legszebb részeit fogják megmutatni a résztvevőknek. Elviszik őket járatlan utakra is, amelyet az itt élők is alig ismernek. Az ősz a Medves-vidékén gyönyörű, a programok sokasága és a változatos táj tehát nem lehet akadálya annak, hogy fotók tízezrei készüljenek. Ezeket közösségi oldalakon, valamint a sajtó segítségével és egy fotópályázat révén a lehető legtöbb emberhez kívánják eljuttatni. A szervezők szövetséget kívánnak kötni a fotósokkal: a sok-sok programért cserébe segítsenek népszerűsíteni a Novohrad-Nógrád Geoparkot, a Medves-vidékét, valamint a természet- és tájvédelem fontosságát.

Fotó: Drexler Szilárd

A programra már most lehet regisztrálni a www.fotosmaraton.hu honlapon. Szintén itt érhetőek el a legfontosabb tudnivalók, információk, a program helyszíneitől kezdve, a napkelte és napnyugta időpontjáig. Az esemény azok számára is vonzó lehet, akik nem szeretnének szállást foglalni: a szombati program önmagában is teljes értékű. A szervezők októberének második hétvégéjén a Medves-vidékére várják a gyönyörű tájak és a fényképezés szerelmeseit, amatőröket és profikat egyaránt, Közép-Európa legjelentősebb outdoor fotós eseményére.

Kiemelt kép: Komka Péter

Egy fotós, aki 35 éve kattintja a mindennapok történéseit
Gyurkó Péter 35 éve nézi a pillanatot, és készíti felvételeit az élet olykor árnyas, máskor gyönyörű oldaláról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik