Felújítják Salgótarján ikonikus turistaházát

A Dornyay turistaházat alaposan kikezdte az idő vasfoga. A városi önkormányzat 2018-ban vásárolta meg, állagmegóvást végzett rajta, majd egy nyertes pályázat eredményeként újra Salgótarján turisztikájának "szolgálatába léphet".
Kapcsolódó cikkek

Elvitathatatlan tény, hogy Salgótarján páratlan környezetben fekszik, és a természet e csodás ajándékára minden salgótarjáni büszke. Nem véletlen, hogy a város és az azt körülvevő táj, a dimbes-dombos kirándulóhelyek, a túraútvonalak, a történelmi – somoskői és salgói – várak turistacsalogatóak, és egyre több látogatót vonzanak az országból és külföldről is a nógrádi megyeszékhelyre.

Kapcsolódó
Kisvonatról csodálhatják a turisták a Salgótarjánt körülvevő páratlan természeti környezetet
Bíznak abban, hogy a helyiek és a turisták is megkedvelik az újszerű szolgáltatást.

A város turizmusát eddig az önkormányzatnak csupán mintegy 40 százalékos tulajdonában álló Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. végezte, ám mivel a társaságnak nem csak Salgótarjánnal, hanem a geopark egész területével kell foglalkoznia, a salgótarjáni turizmus további fejlesztése nem volt biztosított.

Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy Salgótarjánt önálló márkaként is fel kell helyezni a turisztikai térképre a geopark, mint nemzetközi figyelemre érdemes brand kapcsán, ennek pedig most jött el az ideje.

2021. január elsejétől egy 100%-os önkormányzati tulajdonú cég, a Salgótarjáni Városfejlesztő és Turisztikai Kft. veszi át a salgótarjáni turizmus szervezését, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő eszközök és telephelyek irányítását, egy hálózatban és egy rendszerben kezelve ezeket az erőforrásokat.

A Geocsodák Háza Salgótarján Salgóbánya városrészében. MTI/Komka Péter

Ehhez kapcsolódóan tett közzé Facebook oldalán egy örömteli hírt Fekete Zsolt, a város polgármestere, miszerint felújítják az eresztvényi Dornyay turistaházat, a város egyik ikonikus épületét.

Sok salgótarjáni nagy örömére felújítjuk a mindenki által Dornyay turistaházként ismert épületet. A felújításhoz szükséges forrást Interreg pályázaton nyertük. Többen kétkedve fogadták 2018-ban a szándékunkat, hogy megvásároltuk a régi turistaházat, amely ezzel a döntésünkkel újra önkormányzati tulajdonba került. Azt mondtuk, állagmegóvó munkálatokat végzünk az ingatlanon, majd keressük a pályázati forrásokat ahhoz, hogy teljeskörűen felújíthassuk és újra a turisták szolgálatába állíthassuk a nagy múltú épületet. Így is lett

– fogalmazott a polgármester.

Egy kis történelem

Fortepan/Gyöngyi/1937
Fortepan/Gyöngyi/1937

Fekete Zsolt azt is írta, hogy jövőre kezdődik a tervezés, majd az építkezés. Az épület a régihez képest új funkciókat kap, klasszikus értelemben vett turistaházként ugyanis a pályázati kötöttségek miatt nem működhet.

A geopark munkatársai már eddig is bizonyítottak, hiszen az elmúlt pár évben többszörösére nőtt a Salgótarjánba látogatók száma. Biztos vagyok abban, hogy a salgótarjáni turizmus átszervezésével olyan márkát építünk, amely még több turistát fog a térségbe vonzani. Akkorra pedig az épület egy újra tündöklő turistacélpontja lesz szeretett városunknak

– összegzett Salgótarján polgármestere.

Kapcsolódó
Lefotózták a salgótarjáni Középbánya-tó medúzáit
Az apró élőlények az emberre veszélytelenek.