Virágzó vidékünk

Kilométereken át követte egy farkasfalka nyomait a Bükkben egy túrázó

Felejthetetlen és alighanem megismételhetetlen élményben volt része egy túrázónak a napokban a Bükkben.

Pozsgai József múlt héten számolt be róla a Facebook-oldalán, hogy kilométereken át követte egy farkasfalka lábnyomait a friss hóban.

Mint írta,

amikor turisták nyomai elfogytak, akkor lettem rá figyelmes, ahogy a szűz hóban sétáltak.

Hozzátette, később a turisták nyomai túrták össze a farkasokét, akik ekkor egy hirtelen balos kanyart vettek az erdőbe.

Négy farkast lehetett kivenni a friss hóban lévő nyomokból. Hihetetlen szuper volt, örülök, hogy ilyen helyen élek

– zárta a posztot.

Galéria
Pozsgai József

A Bükkben egyébként már bizonyítottan megtelepedtek a farkasok, szakemberek szerint akár több falka is élhet a hegyekben.

Kapcsolódó
Meg kell tanulni együtt élni a farkasokkal
Ahol emberek és nagyragadozók osztoznak egy adott területen, ott szinte mindig konfliktusok alakulnak ki.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik