Facebook/Zákányszéki Művelődési Ház
Virágzó vidékünk

Kiszebábok tartják farsangi lázban Zákányszéket

Van már köztük álló, ülő, italozó és férjverő, valamint kerékpározó bábu is.

A Csongrád-Csanád megyei Zákányszéken január 22-től egyre szaporodnak az utcákon a kiszebábok és farsangi dekorációk, írta a Délmagyar.

Az ötlet a Zákányszéki Nőegylet egyik tagjáé volt, az első kiszebábok pedig a Zákányszéki Művelődési Ház előtt kerültek a közterületre.

A közösségi rendezvények és közös élmények teljes hiánya miatt gondoltuk, hogy így viszünk egy kis vidámságot a helyiek mindennapjaiba farsang idején. Ha néhány ember arcára mosolyt tudunk csalni, már megérte. Nem hittük, hogy ekkora sikere lesz, amikor kitettük az első kiszebábpárt a művelődési ház elé. Ahogy mi elkészültünk vele, mások is kedvet kaptak

– mondta a portálnak Zombori Istvánné, a művelődési ház vezetője.

Mostanáig folyamatosan nő a kiszebábok száma az utcákon és intézményekben. Van már köztük álló, ülő, italozó és férjverő, valamint kerékpározó bábu is.

Facebook/Zákányszéki Művelődési Ház

A kezdeményezésnek akkora sikere, hogy az iskola külön kiszebábgyűjtésbe kezdett.

A kiszebábu egy szalmából készült bábu, amely a télűzéshez, a tavasz eljövetelének ünnepéhez kapcsolódó népszokás kelléke, ám ezt a hagyományos, farsanghoz kötődő népszokást ma már vidéken is csak elvétve ismerik.

Az intézmény Facebook oldalán oldalán folyamatosan közzéteszik az újabb és újabb remekeket.

Kapcsolódó
Nincsen párja a füstölt csülkös farsangi kocsonyának
A farsang időszakában nem hiányozhat a kocsonya a házi finomságok közül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.