Csapatokban állomásoznak a bütykös ásóludak a baranyai halastavakon

A korábban ritkának számító faj egyre gyakoribb előfordulására lehet számítani a jövőben.
Kapcsolódó cikkek

Az idén tapasztalható enyhe tél miatt a Dél-Dunántúl halastavai nem, vagy csak részlegesen és rövid ideig fagytak be. Az őszi lehalászások után visszatöltött tavak így szinte folyamatos nyílt vízfelszínt biztosítanak az áttelelő vízimadarak számára, olvasható a Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook-oldalán.

Mint a posztban fogalmaznak, időről-időre a tavakon időző madárcsapatokat érdemes átvizsgálni az esetlegesen felbukkanó ritkaságok miatt. Ez történt Baranyában is, ahol a jellemzően tőkés récék, csörgő récék, bütykös hattyúk alkotta csapatokban több halastavon is bütykös ásóludak kerültek elő.

A Nyugat-Európa tengerparti régiójában és Ázsia sztyeppi élőhelyein költő faj terjeszkedőben van. Növekvő fészkelőállományai kihatással vannak a nálunk telelő madarak számára is, sőt a 90-es években a Fertőn regisztrált első fészkelése óta kis számú, szórványos költőpárjai is megfigyelhetők hazánkban

– olvasható a bejegyzésben.

A park hozzáteszi, a most Baranyában észlelt 5-15 egyedből álló csapatai is azt a tendenciát támasztják alá, miszerint a korábban ritkának számító faj egyre gyakoribb előfordulására lehet számítani a jövőben.

A bütykös ásólúd (Tadorna tadorna) Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Kapcsolódó
Téli madárritkaságot fotóztak a Nyírségben
A madárra egy vadász lett figyelmes.