Virágzó vidékünk

Kék virágtenger borítja a Maros árterét

rosa-maria rinkl/wikimedia commons
rosa-maria rinkl/wikimedia commons
A virágzás általában március elejétől április közepéig tart, de nagyban függ az időjárástól.

Aki ezekben a hetekben a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületét járja, a hullámtéri erdők alján kék virágszőnyegben gyönyörködhet. Itt ugyanis már javában nyílnak a ligeti csillagvirágok, írja a nemzeti park.

Kapcsolódó
Tavaszi virágpompával csalogat a Kámoni Arborétum
Szirmot bontott a hóvirág, a tőzike és a krókusz is.

Az első kék szirmok március első napjaiban jelentek meg, mostanra pedig már több ezer tőből álló, méretes virágfoltok tarkítják a tájat. A viszonylag meleg nappalok kedveznek a növény számára.

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Maros-ártérben, Magyarcsanád-Bökény térségében találhatók a védett ligeti csillagvirág legnagyobb állományai, de nagy számban vannak jelen az igazgatóság által telepített őshonos hazai nyár állományok alatt is

– olvasható a portálon.

stefan lefnaer/wikimedia commons

A virágzás általában március elejétől április közepéig tart, de nagyban függ az időjárástól.

Kapcsolódó
Mesélő tavaszi erdő a Kerka folyó ölelésésben
Csodálatos hófehér és kék szőnyegként virítanak a vadvirágok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik