Virágzó vidékünk

Idén is megszámolják a csillagvirágokat a Nyírségben

A nyíregyházi Sós-tónál március 14-én délelőtt várják az érdeklődőket, akik a szemetet is összeszedik a környéken.

Idén nagyon korán kezdett virágozni a csillagvirág a nyíregyházi Sóstói-erdőben. A tavasz hírnökének számító védett növényritkaság állományát ebben az évben is feltérképezik az önkéntesek és a természetvédők szombaton a nyírségi megyeszékhelyen, írja az MTI.

A Nyírség igen ritka védett növényfajának számító vadvirág állományának egyedeit már tizennyolc éve minden évben megszámolják az önkéntesek az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szervezésében

– közölte Szigetvári Csaba, a szervezet elnöke, majd azt is elmondta, a hegy- és dombvidékeken többfelé gyakori, az Alföldön rendkívül szórványos előfordulású ligeti csillagvirág.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kizárólag olyan ősi eredetű tölgyesekben található meg, mint a Sóstói-erdő. Itt egyetlen helyen ismerik állományát, amely mintegy két évtizede egy tarvágás miatt került veszélybe.

Fotó: Wikimedia commons

A felmérések szerint a védett vadvirág kiheverte a húsz évvel ezelőtti megrázkódtatást és lassan helyreáll az erdei ökoszisztéma. A 2003 óta vizsgált területen az akkor mindössze 220 tövet számláló állomány mostanra csaknem 25 ezer tőre növekedett.

A jácintfélék családjába tartozó évelő, hagymás növényfaj virágzása csupán egy-két hétig tart és általában március-áprilisra esik. Beporzását főként a korán ébredő vadméhek és pillangók végzik, magjainak terjesztésében a hangyák vállalnak szerepet. Idén zavartalannak tűnik a tavaszodás, a gyors melegedés miatt gyors elvirágzásra számítanak a szakemberek.

Az egyesület március 14-én, szombat délelőtt várja az érdeklődőket az erdőben, a virágok megcsodálása és pontos megszámlálása mellett a környéken a szemetet is összeszedik a természetvédők.

Kiemelt kép: Wikipedia

Az országban már mindenhol nyílnak az első vadvirágok, felismeritek?
A virágok ünnepe javában tart. A már kinyílott növények után sorban érkeznek társaik is, lassan pedig a kertekben is pompáznak majd a tavasz hírnökei.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik