Virágzó vidékünk

Színpompás vadvirágok borítják a kora tavaszi erdőt

Gyönyörködjünk bennük, készítsünk róluk emlékbe egy fényképet, de ne bántsuk, ne szedjük le őket!

A tavasz elhozza azt, amit a legjobban szeretünk az erdőben: kellemes napsütésben, madárdaltól hangos fák és színes virágszőnyeg között sétálhatunk. Ilyenkor még a fákat nem borítják levelek, és a beszűrődő napfény előcsalja az erdő alját beterítő virágokat. Nem kell botanikusnak lenni ahhoz, hogy megismerjük és megszeressük ezeket a növényeket, amik a maguk egyszerű szépségével kápráztatnak el bennünket, írja a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Illatos hunyor

Illatos hunyor – Fotó: MTI/Sóki Tamás

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság védett domb- és hegyvidéki területein a hóvirággal egy időben virágzik a védett illatos hunyor, mely hazánkban csak a Mecsekben és Dél-Dunántúlon honos. Virágai sárgászöldek, illatuk némileg a bodzáéra hasonlít. Erősen mérgező!

Téltemető

Téltemető – Fotó: Amberg Anna

Sárga, kehelyszerű virágot hozó kis termetű gumós növény a szintén védett téltemető. Gyakran már februárban virágzik. Fák alatti árnyékos részeket illetve a tápanyagban dús talajt kedveli. Vigyázat! A téltemető szára és virága is mérgező!

Májvirág

Májvirág – Fotó: Pixabay

Február végén, márciusban bontja kék színű virágait a védett májvirág. Virágai az új levelek kifejlődése előtt nyílnak, ezért úgy tűnik, mintha közvetlenül az avarból jönnének elő.

Odvas keltike

Odvas keltike – Fotó: Wikimedia Commons/Christian Fischer

Az odvas keltike lilásvörös és fehér virágaival lombfakadás előtt lepi el az üde, tápanyagban gazdag talajú bükkös és gyertyános erdőket. Odvas gumóit egyes vidékeken burgonyaként fogyasztották.

Orvosi tüdőfű

Orvosi tüdőfű – Fotó: Pixabay

Az orvosi tüdőfű virágzása pirosas-rózsaszínes bimbókkal kezdődik, amelyek később megkékülnek, a népi gyógyászat régóta alkalmazza főleg tüdőbaj, rekedtség ellen, toroköblítésre.

Tavaszi kankalin

Tavaszi kankalin – Fotó: Pixabay

A kankalinok több fajjal is képviselik magukat a kora tavaszi erdőkben. A szártalan kankalin védett, a kertekben is gyakran előfordul, míg a nem védett tavaszi kankalin gyógynövényként is ismert, gyökerét és hajtását köptető, nyugtató teákhoz használják.

Csillagvirág

Csillagvirág – Fotó: Wikimedia Commons

A csillagvirág virágai leggyakrabban kék színűek, ám ismerünk fehér, rózsaszínű, ibolyaszínű árnyalatokat is. Üde, nedvesebb erdőkben, főleg gyertyános-tölgyesekben, folyóvölgyekben, patakpartokon tett március-áprilisi sétáink során találkozhatunk velük.

Csokorba gyűjtött 10 vadvirág – Te melyiket választanád?
A hazánkban fellelhető vadvirágok önmagukban is szépek, együtt pedig a csodaszép kategóriába tartoznak.

A vadvirágok szépsége, illata minden kirándulót meggyönyörködtet, sokan rögtön késztetést éreznek arra, hogy leszedjék és hazavigyék, ahol a vázában még néhány napig illatozzon. Csakhogy a leszedett vadvirágok a hazautat is alig bírják ki és a vázában sem hosszú életűek, szépségük az eredeti, természetes környezetükben érvényesül csak igazán. Sokan azt hiszik, hogy az évelő növények virágának szedése nem pusztítja a természetet, hiszen a tőről újra kihajthat a következő évben. Igen ám, de minden évelő növénynek az ivaros szaporodás adja a megújulás lehetőségét. Vagyis ha a virágot épségben hagyjuk, és ez minél illatozóbb, színesebb, nagyobb, annál vonzóbbá válik a megporzó rovar számára és annál sikeresebb lesz a beporzás.

Menjünk tehát a szabadba és gyönyörködjünk a virágokban, készítsünk róluk emlékbe egy fényképet, de ne bántsuk, ne szedjük le őket!

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik