Virágzó vidékünk

Közösségi összefogás Tokajban: új életre kelt a vasúti felüljáró

7 méter széles és 5 méter magas festmények díszítik a tokaji vasúti felüljáró támfalait a Tokaj Kincsei Egyesület projektjének jóvoltából.

Kapcsolódó
Beleszerettünk a zöldbe és virágokba öltözött hajmáskéri vasútállomásba
Innen indult az első szerelvény 1990-ben a kivonuló szovjet csapatok tagjaival.

Az egyik pilléren a tokaji Rákóczi Vár 1668-as korhű festménye látható, a másikon a Tokaj-Hegyalja 27 településeinek szimbolikus összefogása egy 27 szemes szőlőbe festve, a települések címereivel és neveivel, reprezentálva a környék kincsét, a világhírű Tokaji szőlőt és bort illetve az összetartozás fontosságát.

Tokaj Kincsei Egyesület
Tokaj Kincsei Egyesület

A Tokaj Kincsei Egyesült szerint ezzel egy nagyon régi, több mint hároméces projekt ért célba március közepén. Nagy feladat volt mindent leegyeztetni a MÁV-val, az önkormányzattal, a főépítésszel, a közútkezelővel és a 27 település címerének használatba vételi hozzájárulását is kérni, de ha nehezen is, sikerült.

Mint a Facebookon írták,

nem csak megálmodni kell a dolgokat, véghez is kell vinni.

Kapcsolódó
Új ruhába öltözött az ország egyik legszebb vasútállomása
A felújított műemlék épület a közeli Horthy-kastélynak köszönheti különleges díszítettségét és építészeti stílusát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik