Virágzó vidékünk

Lombkorona-tanösvény épül a Normafán

A civil szervezetek támogatásával épülhet meg a tanösvény a Normafán, közölte honlapján a Hegyvidéki Önkormányzat.

Min írták, Normafa parkerdő megújításához kapcsolódó Lombkorona-tanösvény végleges nyomvonalának kialakítását hosszú előkészítő folyamat előzte meg.

A Normafa és a környező erdők nemcsak kedvelt kirándulóhelyek, de különleges természeti kincsek is. A területen 400 éves tölgyek és hársfák, 2-300 éves bükkfák is állnak. Magyarországon itt található az egyik legnagyobb, kivételesen összetett idős faállomány. Ez annak köszönhető, hogy a korábbi évszázadok során, mivel a terület nagy része Budapesthez tartozott, jobban védték és gondozták, és ma sem folytatnak rajta klasszikus erdőgazdálkodást

– fogalmaztak.

A közlemény szerint az eredeti, a Magyar Turisztikai Ügynökség által javasolt lombkorona-sétány közel egy kilométer hosszan futott volna a gerinc mentén, összekötve a parkolót és a volt Budai Sport Hotel területén megvalósuló 30 méteres kilátót. A zöld szervezetek véleményét meghallgatva az elképzeléseket az önkormányzat felülvizsgálta, és a hasonló méretű, nemzetközi példákat is felmérve új nyomvonalterv készült, amelynek mentén a tervezők bemutattak a döntéshozók számára egy szelídített, öt különálló szakaszra bontott és kilátó nélküli sétányt.

Hegyvidéki Önkormányzat

A legújabb, immár harmadik nyomvonalterv új helyszínre helyezi át a lombkorona-tanösvényt, fókuszba állítva a természetvédelmi oktatást.

Az új nyomvonalterv a volt Sport Hotel elzárt, jelenleg erősen szennyezett területére kerül, így elősegíti annak rekultivációjára vonatkozó törekvéseket. A hotel lebontásával az önkormányzat már 5200 köbméter lomot, betont és egyéb törmelék távolított el az erdőből. A fejlesztés által a természet visszafoglalhatja a területet. Emellett előnye a teleknek, hogy lejtős, így a talajszintről induló tanösvény a fák lombjai között bukkanhat ki, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik Budapestre.

Hegyvidéki Önkormányzat

A Hello Wood tervezői csapatának javaslata alapján a korábbi lombkoronasétány a Normafa természeti értékeinek védelmét hirdető tanösvénnyé válik. Élményt adó oktatópontokként hívják fel a figyelmet a klímaváltozás által veszélybe került őshonos fafajokra, mint a bükk, a kőris, a tölgy, a gyertyán, a hárs, a juhar és a vadcseresznye, írták.

A tanösvényi kialakítással lehetőség nyílik a fővárosban élők, és mindenekelőtt a gyerekek környezeti érzékenyítésére, mivel a tanösvényen testközelből tapasztalhatják meg a környezettudatos életmód és szemlélet jelentőségét. Az odalátogató fiatalok vezetett túrákon vehetnek részt, ahol speciálisan kialakított madárles fotókabinokban játékos természetmegfigyelésen keresztül gazdagodhatnak új ismeretekkel, például az ökoszisztéma működéséről.

Az önkormányzat és a tervezők szándéka, hogy az egyszerre maximum 150 látogatót befogadó lombkorona-tanösvény úgy mutassa be a Normafa természeti értékeit, hogy megóvja az ősfás részeket, és ne fokozza a Normafa terhelését az egyébként is forgalmas időszakokban.

Hegyvidéki Önkormányzat

A cél egy szabályozható befogadóképességű tanösvény kialakítása, amely például a csendesebb hétköznapok látogatását lendíti fel csökkentett jegyárakkal. Emellett – a gyakran zsúfolt Anna-rét tehermentesítése érdekében – egy piknikezésre, időtöltésre alkalmas rét és egy – kávézót, illemhelyet rejtő, fákkal, bokrokkal, egyéb növényekkel beültetett – pihenő kialakítására kerül sor a lebontott Sport Hotel területén.

Kapcsolódó
Lombkoronák felett pompázik Pannonhalma új látványossága
A Kisalföldi Erdőgazdaság  Zrt. az elmúlt nyolc évben 919 millió forintot fordított közjóléti beruházásokra.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik