Virágzó vidékünk

A város, ahová gyepszőnyeggel borított Trabanton érkezik a nyuszi

Szabados Tibor
Szabados Tibor
Csornán minden évszakban ötletes alkotásokkal teszik vonzóvá a központot.

A Mikulás kabrió Trabanttal érkezik, nyáron homokos parton és ladikban, ősszel boroshordókban ülve is lehet fotókat készíteni.

Ősszel lesz ötödik éve, hogy Csornát ilyen ötletes installációkkal díszítjük fel

– mondta az ötletgazda és az alkotó gárda motorja, Burus Éva, a Vilmos Park Kft. városüzemeltetésért felelős koordinátora.

Szabados Tibor

A társaság egyébként a közterületért felelős önkormányzati cég, amely az utcák, terek tisztaságáért, karbantartásért, piac- és parkolóüzemeltetésért felel.

Ez a kreatív vonal a település 45 éves születésnapjára készülve indult el, ekkor találtuk ki, hogy fel kellene kicsit dobni a főteret. Vettünk dísztököket, virágokat, voltak régi székeink, asztalok, azokat pedig lefestettük és elkészítettünk egy őszi dekorációt. Olyan sikere lett az installációnak, hogy akkor eldöntöttük, ennek biztosan lesz folytatása

– mesélte.

Csorna komoly úttörőmunkát is vállalt, hiszen a környező települések mind követték példáját, és egyre több kisváros, község, falu készít évszakokhoz rímelő térdíszeket.

Vilmos Park Kft. ·

Megtudtuk, hogy a húsvéti dekorációt követi majd a nyári kiállítás, ami tavaly egy homokos plázs volt, napozó székekkel, csónakkal. Az őszi installáció mindig a hordós, szüretes hangulat dísztökökkel, ezt követi az adventi, amikor a Mikulás foglalja el a trabit és felépül egy hütte is, ahol bárki leülhet beszélgetni, ha nincs nagyon hideg.

Minden évben gyarapodik a kiállítás, legutóbb sikerült egy téli hangulatú kis terepasztalt beszerezni kisvasúttal, amit a mindenhez IS értő Józska bácsi megjavított, és egy plexitetővel felszerelt üveg asztalon szintén kiállítottunk – a gyerekek nagy örömére

– emelte  ki a koordinátor.

Vilmos Park Kft.

A kiállítások álladó szereplője a két Trabant, a kabrió és a zöld, amit most a nyuszi vett birtokba.

Van egy ügyes karbantartó kollégám, de a Vilmos Park Kft. teljes csapata is kreatív ötletekkel, munkákkal járul hozzá minden dekorációhoz sőt, beszállnak a családtagok és sok helyi vállalkozó is szívesen segít. Van, amikor kedvezményt vagy ingyenes támogatást adnak, igazi települési összefogás eredménye minden egyes installáció

– tette hozzá.

Vilmos Park Kft.

Burus Éva elmondta, hogy az első időszakban voltak fenntartások, hogy a lakók hogyan fogadják majd, tudnak-e vigyázni az alkotásokra, de minden negatív előérzetre rácáfolt Csorna.

Soha nem történt komolyabb rongálás, a lakók együtt élnek a kiállításokkal sőt, használják is azokat, leülnek a hordófotelekbe, a csónakba beszélgetni, fotózkodnak, esténként a fiatalok is buliztak néha a díszletek között, de sosem rongálják meg azokat

– mesélt a pozitív tapasztalatokról is Burus Éva.

Aki tehát kirándulást tervez Győr-Moson-Sopron megyébe, érdemes Csorna felé letérni trabantos nyulat fotózni, vagy télen a kabrió trabiban utazó Mikulást.

Kapcsolódó
Hatalmas Rubik-kocka díszíti Csorna egyik körforgalmát
Egyedi megoldást választott a városüzemeltetés a körforgalom megszépítésére.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik