Virágzó vidékünk

12 ezer fát ültettek el az ország kistelepülésein

Pexels.com
Pexels.com
A program célja, hogy az ország területének 27 százalékát fával, erdővel borított térségek tegyék ki.

Ötszázmillió forintos keretből 12 ezer sorfát biztosított az Agrárminisztérium a 2020-ban indult Településfásítási Programban. Most elindul a második ütem, írja az MTI.

A Településfásítási Programban 3-4 éves, előnevelt, nagyméretű sorfát ültettek el az ország tízezernél kevesebb lakosú településein. Összesen 474 település igényelt sikeresen fákat, amiket 2020 őszén és idén tavasszal szerte az országban elültettek.

Kapcsolódó
Átadták Közép-Európa legnagyobb naperőművét Kaposváron
5 százalékos növekedést jelent a hazai fotovoltaikus kapacitásban.

Minden megyéből hatalmas volt az érdeklődés, nincsen olyan része az országnak, amely kimaradt volna a faültetésekből, így a Településfásítási Program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb és legátfogóbb belterületi fásítási programjává nőtte ki magát.

A kezdeményezés hármas célt szolgált: felhívni a figyelmet a fával borított területek növelésének szükségességére, és a vidékfejlesztési program ehhez rendelkezésre álló pályázataira; a kistelepülések zöldítése, az ország környezeti állapotának javítása, illetve a helyi közösségek erősítése.

Június tizedikén ismét megnyílik a regisztráció, további közel ezer település számára lesz lehetőség összesen 24 ezer sorfa elültetésére, amire a minisztérium újabb egymilliárd forintot biztosít.

Így a fásítás 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán tovább folytatódik. Az érdeklődő települések június 10-30. között regisztrálhatnak előzetesen az orszagfasitas.hu oldalon, majd július 5-től nyújthatják be igénylésüket.

Komka Péter/MTI

A feltételek lényegében nem változnak: a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által biztosított forrás lehetővé teszi, hogy a tízezernél alacsonyabb lélekszámú települések 19 fafaj közül választhatnak és településenként legalább tíz, legfeljebb 30 sorfát igényelhetnek. Az állam a szállítás, a mulcs, a védőrácsok és a támasztó karók költségeit is állja, ezen felül minden ültetéshez szakmai támogatást adva, szakember jelenlétét is biztosítja.

A program célja, hogy az ország területének 27 százalékát fával, erdővel borított térségek tegyék ki.

Kapcsolódó
17 ok, amiért tisztelnünk kell az erdőket
Az erdő legyen veled! Ma van az erdők nemzetközi napja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik